Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 14-es doboz

Ilm melletti Athénben. Együtt mentünk a színházba s aztán egész okt. közepéig Weimarban maradtam, már akkor Petőfi fordításán dolgozva.

April havában Liszt egypár napra elutazott Sziléziába. Egy este 11 óra felé ágyamban fekve olvasgattam, midőn egyszerre nagy világosság támadt az utcza felől s csakhamar rá megzendült a zene. Fáklyás-zenét adtak Lisztnek bizonyosan. Ez igen nagyon boszantott, hogy nagy hazámfia kirándulásáról még csak nem is tudnak. Felnyitottam az ablakot s láttam alatta a beláthatatlan néptömeget a sok fáklyával. A zenészek nem a Liszt ablakai alatt álltak, hanem azoktól kissé balra. Mi történik itt? Hirtelen felöltöztem s lesiettem. Ott künn hangzott a kiáltás : »A bécsiek! a bécsiek!« Miféle bécsiek kérdezőm magamtól s beléptem az étterembe. S ott csakugyan megláttam a régi ismerősöket Becsből: Gerold könyvárust, dr. Giskrát, dr. Bergert, a kis Ku- randát s ha jól emlékszem Frankl L. A.-t. Felül ült A u- ersperg Antal Sándor gróf, kivel először 1845-ben találkoztam Gerold boltjában s néhány rövid szót váltottam vele. A frankfurti parlamentbe mentek, követve mintegy 20 aulista által.

Éjfél után egy óráig nem szűnt meg az utczán az örömrivalgás. Weimar valamennyi liberális embere összegyűlt a bécsiek üdvözletére. De az üdősebb bécsi urak már 12 felé visszavonultak, hogy a korareggeli vonattal indulhassanak. Hajnali öt órakor már a reggelinél voltam s elsőnek ott találtam a költő grófot. Igen jó hangulatban volt. Én a költő iránti hódolatom jeleül átnyújtottam neki egy tegnap kapott, szépen kinyílt rózsát s ő fölkért, kisérjem el az indóházig, mely félórányira van a várostól. Elindúltunk tehát.

Először a szegény Lenauról beszéltünk, kinek lelkét már 1843 óta tartá homályban a ránehezült szomorú éjszaka. A gróf csaknem mindennap meglátogatta Wienendenben a beteg költőt, kinek most fogalma se volt ama nagy és dicső napokról, melyeknek hazája eléje néz. Majd Kossuthra tért át a beszéd, kivel Auersperg márczius 16-án ismerkedett meg s kitől, mint egy- átalán Magyarországtól, a legszebb jövő fel virrasztását várta Ausztriára is.

Egyszerre azonban azzal a kérdéssel lepett meg: mi lett abból az ifjú költőből, kitől pár év előtt gyö • nyörü dalokat olvasott fordításban a Frankl »Sonntagsblatt«-jában s kinek azóta nem hallotta hírét? »Petőfit kérdi?« »Azt« — válaszolt a költő. Én diadalmasarcz- czal nyúltam oldalzsebembe s kihúztam belőle Dux Adolf füzetét, melyben 55 költemény volt lefordítva Petőfitől s 1846-ban jelent meg Bécsben. Hogy e fordítás teljesen megnyerte Petőfi tetszését is, arról tanús- kodhatom, mert a költő megbízásából én vittem közte s első fordítója közt a levelezést. Midőn külföldön jártam, mindig volt nálam egy csomó ez első kiadásból, s én tuczat-számra ajándékoztam belőle, mig saját első fordításom meg nem jelent.