Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 14-es doboz

Mindezekhez az általam a takarékpénztárba betett 7111 í't. 51 kr után eddig járó kamatokat, azaz 872 ft. 45 krt véve, ide nem számítva a még magánosoknál lehető, s positive nem tudott összegeket — kerek számmal körülbelül 8591 ft 42 krral bírunk, s igy mindenesetre oly összeggel, mely, lelkesült ügybarátok szemében — főleg az eddigi honi gyakorlat után — elégségesnek tűnhetik ugyan fel a szobor felállítására, de semmiesetre nem a szakértő előtt, és előttem, ki, midőn 1860. decz. havában az indítványt megtevém, nem mulasztottam el irányadásul (lásd a „Pesti Napló“ 1860. decz. 30-ki számát) nyíltan kijelenteni, hogy az akkor m r kezeim közt volt 1488 ft 30 krt „csak a kezdet biztató sikerének tartom azon húsz ezer forintnyi alaphoz, mely módositást szenvedhet gyarapodásában, de semmiesetre nem csökkenésében.“ Oly szoborra hivtam fel a hazai t. közönség szives adakozását, mely „Pestvárosának egyik nagyobb dísze legyen, s mely művészi fenséges alkotásánál fogva a nemzet szivét szintoly büszke dobogásba hozza, mint maguk a költő dalai.“

S ha e szerint szavunk világosan nem kötne is; ha a külföld jó példáját, mely e dologban követésre méltó, sőt mérvadó, elhallgatnám is, nem lehet, hogy az elha- markodástól vissza ne rettentsen bennünket a hazánkban eddig tapasztalt eljárás, illetőleg annak szomorú eredménye.

„Exempla sunt odiosa“ — s azért részletek helyett engedtessék meg itt csak átalánosságban kimondanom, hogy inkább semmit, mint oly szobrokat, milyenekkel eddig hazai jeleseinknek áldoztunk; mert hol a művészi kivitel végkép el van hibázva, ott szobrokért kár a költség.

Avagy van-e szükségünk arra, hogy művészieden s idomtalan érez maszszák örökítsék meg emlékét nagy

férfiainknak, kik müveikben amúgy is sokkal maradandóbb emléket állítottak maguknak ?

A kegyelet mellett tehát mindenütt csak a művészi alkotás, az országok, városok, múzeumok stb. díszítése lehet a főczél szobrok emelésénél.

Hazai viszonyainkat tekintve — mondhatnák ugyan némelyek, hogy a kezdet mindenütt nehéz, s a közönséges példabeszéddel élve : „addig nyújtózkodjunk, meddig a takaró ér.“ De az ily elmélkedés nem nyugtathatja meg a mélyebben gondolkozót. Tapasztalásból mondhatom, hogy hazánkban, melynek lakói közt annyi a lelkesedés, már eddig is sokkal különb szobor-müveket lehetett volna létrehozni, mint a meglevők. Csak az ügy vezetőinek kell az eddigi eljárást végkép megvál- toztatniok.