Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 14-es doboz

Egy újabb sír. — SzemerePáltól, a ki — fájdalom — nincs többé 1 | — Petőfi üdvözlése. —

Az irodalomnak ismét gyásza van. Elvesztők a költészet egyik ifjú lelkű Nesztorát: Szemere Pált,ki márczius 14-én Péczelen hunyt el 77 éves korában, s temetése 16-kán ment véghez.

Szeretett neje halála óta kedvetlenül élt, s mint egy költői-ajkú lelkész, e nemes szivü nő temetése alkalmával mondá: „A nagy érdemű költő, mint az érett kalász : aranykoronával hajolt a sír felé.“

Szemere egyike volt irodalmunk azon előharczosainak, kik a „nemzeti csinosodást“ kiváló tehetséggel és buzgalommal mozditák elő. 0 testvérbarátja volt Kazinczynak, Vitkovicsnak, Kölcseynek, saz ez utóbbival kiadott „Elet és litteratura“ czimü folyóirata oly szellemgazdag vállalat vala, melynek kötetei uj műveltségünk alapkövei közé tartoznak. Szemere keveset, de mindig választékosán, nagy Ízléssel és értelemmel irt. Csak nehány sonettet kellett kiadnia, hogy költői tehetségéről mindenkit meggyőzzön. E mellett nyelvünk pallérozásán éjjel nappal fáradozott, s tömérdek uj szót (minők erény, jellem sat.), köszönhetünk neki. Meglehet mindez, a mostani idők szempontjából, nem látszik oly nagy érdemnek, a minő valóban, ha tekintetbe veszszük, hogy akkor még nyelvünk s irodalmunk terén nem volt meg a mai szép világosság; akkor még csak a szürkület kezdődött. Az irók a pallérozatlan nyelv mellett nem járhattak oly szabadon a költészet utain, hanem igen sokszor tapogatniok kellett. Nekik nagyobbára még a nyelv anyagját is készitniök, simit- niok kellett, hogy rajta műveket alkothassanak; mig a mai boldogabb nemzedék már jól kifényesítve kapja a márványt, melyből irodalmi szobormüveit vagy töredékeny czifraeágait készítheti.