Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 13-as doboz

a ház asszonya, egy 32—40 év körüli tűzről • pattant pompás magyar -gazdasszony, nagy szeretettel tekintgetett reánk, s egyszer csak azt kérdezi:

— Ocsikéim, mikor ettek ?

Pataki komám rögtön kész volt a felelettel: ma délben ettünk Kunszentmiklóson, de akkor sem laktunk jól.

— No, rftindjárt lesz egy kis vacsora.

Kevés idő múlva ott büszkélkedett a

terített asztalon egy gyönyörű fehér czipó, mellétté egy tálban felséges, piros sonkaszeletek.

— Tessék hozzálátni, csak úgy, mint otthon.

Bizony hozzáláttunk, csak úgy, mint otthon. Szemlátomást olvadt a fehér czipó, mint mikor a hó-gomolyagra rásüt a meleg nap, a sonkaszeletek pedig egymásután tűntek el, mintha elröpültek volna. Közben- közben a gazda öblös cserépkancsóból töltögette a homoki karczost. Végre csak egy sonkaszelet maradt, a legkisebb. Ez aztán ott is maradt, de csák azért, mert az asz- szony égy tál olyan dicső mákoskalácsot hozott, amilyent Eldoradóban sem sütnek. El is fogyott az utolsó morzsáig.

A nagy gyalogolás és lukullusi lakoma után úgy dukált volna, hogy laposakat pis- lantsunk. De mi azt nem cselekedtük. Szerettünk volna egy pár nótácskát megereszteni. A gazda azonban folytonosan gondolkodó és hallgatag lévén, illendőnek találtuk lefeküdni, nem a félszer alatt, hanem a számunkra az első szobába vetett két szép ágyba.

Korán reggel a gazda e szavakkal nyitott be hozzánk:

— Egész éjjel nem tudtam aludni. Én Petőfinek nagy tisztelője vagyok s féltem az életét. Ez a nép borzasztó dühös ellene, | szinte meg van vadulva. Attól tartok, hogy Petőfivel valami gyalázat vagy szerencsétlenség történik, ami aztán örök szégyene lesz egész városunknak. Most tehát figyeljék meg jól, amit mondok. Keljenek fel, öltözzenek, reggelizzenek gyorsan, üljenek kocsira, már befogott a kocsisom, menjenek