Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 13-as doboz

Ez bizonyosan lefelé szaladt — gondolám — egyenesen a világosságba, és a saját vesztére, mint a molypille. Tyfríi, már azóta megfogták, talán már halálra is ítélték,meg kell őt mentenem, vagy vele halok meg. Halált megvető bátorsággal iramodtam tehát vissza, s alig érek a városház-térre, az én Pataki komámat ott találom egy nagy hordó mellett, és — iszik ! Nagy szivbeli keserűséggel odasompolygok s csendes hangon megszólítom :

— Jóska, te a Nagy Károly borából ittál, ez hazaárulás 1

— Hallgass, szerencsétlen, —* súgja ő, — ha észrevesznek bennünket, úgy elnadrágolnak, hogy sohasem leszel püspök, én meg viczispáu. (Patakinak a£ volt u.z ábrándja, hogy viczispán lesz. Törekedett is rá nagyon, de nem vihette fölebb az ápor- kai jegyzőségnél. Nem tudom, ól-e még?) Ittam mert muszáj volt. De egy csepp sem esétt jól, hiszen oly éhes vagydk, hogy egy fehér czipót egy kapásra lenyelnék, mint a kutya a legyet.

— Jaj Jóska, ne emlegesd azt a fehér czipót, mert elájulok.

Patakinak két garasa volt, nekem egy. Három garasért nagy darab kenyeret lehetett volna venni abban az időben, de sem péknek, sem kofának hire sem volt a piaczon. Mit tegyünk ? Helyesebben mit együnk ?

— Gyere Jóska. Semmi csüggedés. Előre! Hiszen tudod már, hogy audaces fortuna juvat.

A templom melletti házak egyikének udvarára bekullogtunk, s nagy csendesség lévén, benyitottuk a konyha-ajtót. Egy jól megtermett, de külső bájakban nem éppen bővelkedő leányzó, mécsessel a kezében, éppen azt vizsgálta a kemenczében, hogy pirul-e a kenyér. A frissen sült kenyér mennyei illata betöltötte az egész konyhát, ettől mintegy megittasulva, lelkesülve kiáltám :

— Éljen a haza!

A leány megrezzent.