Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 13-as doboz

— És sok szekér, meg ló kell ahhoz a nagy forgalomhoz ? — kérdezte a leány.

— Nem nagyon sok. A nagyapámnak alig volt 40—50 szekerese, a sógorom Dragotta Ignácz, aki apám halála óta az üzletet viszi, sem tart többet százötvennél.

— Százötven szekeret tarlanak! Hány lóra van akkor szükségük ? Hiszen az olyan lehet, mint egy-egy szaharai karaván.

— Bizony azoknak a mezőkövesdi matyó szekereseknek, akik velünk évről-évre szerződnek, csak akkorák a lovaik, mint egy macska. Hogy elbírjanak egy rakomány czukrot: hatot-hetet is be kell fogniok.

— De hiszen akkor közel ezer lóra van szükségük? — kérdé a leány elcsodálkozva.

— Körülbelül.

A főhadnagy, ki e párbeszédnek többekkel együtt tanúja volt, kedvetlen mozdulattal fordult a beszélő felé.

— Hogyan esik az, hogy debreczeni tősgyökeres családbelinek mondja magát, s amint látszik, a magyar szokásokat teljesen el is sajátította — és mégis német neve van ?

Rickl figyelmét elkerülte a tiszt hangjának gúnyos színezete, s igen nyugodtan válaszolt:

— A nagyapám pesti volt. Ott állt a háza és a boltja a Lipót-utcza meg a Rózsa-tér szegletén, onnan költözött le 1779-ben Deb- reezenbe.

— Kár volt! szólt a tiszt nevetve.

— Kár ? kérdezte mosolyogva Rickl.

— No igen ... én voltam garnizonban Magyarországon, de nem kérek többet belőle.

— S vájjon miért ?

— Kellemetlen nép. Nagyszájú, hazug és lomha. Vigyázzon fiatal barátom, hogy az ön német vére is egészen el ne fajuljon köztük!

Meglepetve néztek össze, akik e szavakat hallották. San Felice Márta idegesen szólt:

— Nálunk ilyesmi sohasem történt még. j Ön megsértette a mi házunk vendégét s 1 még hozzá minden ok nélkül.

____