Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 13-as doboz
Fejérmegye. Vértesalja, nov. 5. (Sürgetése a bizonytalan állapotok megszüntetésének.) Tehát uj korszak küszöbén áll ismét a magyar. De sokszor volt az már, hogy ezt az óriási fát agyon meg agyon czibálta a vihar, — de végkép ki nem téphetvén — gyökerei uj hajtásokat hoztanak. Igen! A végzet úgy akará, hogy a letépett, lenyesett gályák helyett újabb és életteljesebb hajtások nőjenek, — s ime most ott állunk, hogy minden romboló szándék és ellentörekvések daczára is, meg kell arról a keserű tapasztalásról győződni elleneinknek, hogy nem lehet egyköny- nyen kiirtani a magyart. Népünk rég idő óta, mintegy hitelvei közé szövé azt, hogy e nemzet élete fölött egy kiváló hatalom, — egy élénk génius őrködik, — a mely védő és ótalmazó karokkal min- » dig megjelent akkor megvédeni a magyart, ha már közel volt a veszély. É* e kiváló hatalom, — e gondviselő genius nem más, mint a — magyarok nagy Istene. Petőfi egyik gyönyörű költeményében nagyon jellem- zetesen írja e tárgyra vonatkozólag : , „Az idők, a népek éktelen viharja, Elfujt volna minket, mint egy porszemet; De ő szent palástja szárnyát ránk takarta, S tombolt a vihar, — de csak fejünk felett . . .“ Igen! mi éltünk, — váró és remegő kebellel tekintve a mesés jövőnek fátyolozott arcza felé, mely még annyi titkot rejt szemeink előtt. Az egyének most mindenütt, mint egy kérdőjel állanak egymás ellenében. Mindenki bizonytalanságban van a reorgnnisatio részletei iránt, — csak az iránt nincs kétség többé, hogy történni kell valaminek. És mert a kérdés megoldása nagyon is fontos és égető természetű, szükség hogy a polgárok gondolkodó serege, mielőbb kiragadtassék a bizonytalanság emésztő körmei közül. Tenni, — és pedig mielőbb tenni kell. A megyék a tétlenség karjai közt panganak, — a községek szintén merev álláspontra jutottak, a fenálló rendszerrel senki sincs megelégedve, — mindenki újat és jobbat kíván. A kedélyek nagyon is hullámzatosan állanak. Jogot és önkormányzást kíván minden öntudatos tagja a társadalomnak. A mostani rendszer felett ki van mondva az Ítélet. Még azt sem érdemli, hogy spiritusba tétessék. Az enyészet legjobb orvosa neki, mert ha ez elmúlik, — mi kétségkívül — feltámadunk. Igen! Egy nehéz kő gördül le szivünkről, hogy e nemes gondolat reményében a felejthetlen, kedves emlékű hazai költőnkkel Petőfivel felsóhajthatunk : „Élni fogsz hazám, mert élned kell . . . dicsőség És boldogság lészen a te életed . . . Véget ér már a hétköznapi vesződség, Várd örömmel a szép derült ünnepet . . .‘Sz-őllősi Benő.