Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 13-as doboz
kai egyetértésben czélba vett, és hogy nem tartja czél«gmiuiiauH, ne 6i peiu mulaszthatjuk kifejezni abbeli fájdalmunkat, hogy több lapjaink ha»áElbucsuzott tehát Ankától s az öreg asszonytól, s | hazafelé ballagott. — Ki akarta verni fejéből az egész dolgot, j de az sehogy sem sikerült. Nem tudóit másra gondolni mint arra: vájjon kik voltak Anka szülei, honnan került a leányka Balognéhoz, s csak azon csodálkozott hogy elébb nem jutott eszébe a felől kérdést tenni. Hogy is lehettem oly eszeveszett bolond! — mormogott homlokára ütvén kezével. Nem voltál bolond Gergely barátom, — hanem szerelmes, s a szerelmes ember nem sokat gondol egyébbel, mint épen szerelmének tárgyával. Most pedig^ bár még mindig szereted szép barna Ankádat, Vámossy czélzásai mégis felköltöttek benned oly gondolatokat, melyekről ezelőtt nem álmodtál; s Trézsi, kit eddig gyermeknek tekintettél, most szebbnek, bajosabbnak látszik előtted, mint még egy rövid nap előtt. Mily gyenge, változékony dolog mégis gyakran az az emberi szív! Hogy játszik velünk a véletlen, vagy inkább más emberek akarata, ha erős jellemünk nincsen! (Folytatása következik.) ifllláMl. Jp- , , Vegyes körszemle. Mindennemű, leginkább magyar érdekek és mozzanatok fölött. Lonkay Antaltól. Tisztelet s elismerés mindennek, mi jó, s^ép és hasznos: s nem gyűlölet sem nem megvetés, hanem javítás annak, mi hiányos vagy rósz. Pátriám illustrare. Cicero. IV. A. Naptársiilret. b) Müller Gyula Nagy Naptára 1856 szökőévre. Szerkesztette Friebei9z István. Ára 1 ft 20 kr. Ötödév! folyam. Midőn bírálni akarom e naptárt, eszembe juttatja a méltány érzete, miszerint e naptárral adatott az első példa 1851 -ben,mikép kelljen eléjét venni azon silányságokkal! kereskedésnek, melyek ezelőtt hat—hét évvel Í9, naptárirodalmunkat képviselték. 1849-ben a legvaskosabb s tán legnevezetesb naptár ily czimef viselt: Bu' dapesti Utasító. Közhaszuu Időm (!) Magában foglalja ez év (1849) tizenkét lioldár- jait stb. stb. De, hogy némileg teljes fogalmuk legyen olvasóimnak, mennyire óhajtandó volt, hogy a naptárak szerkesztésével irók foglalkozzanak, tehát szabadjon azt a hires 1849-ki „Jdöm“ öt, ellentétül a mai naptárakkal, még néhány szóval érintenem. Tehát az a Közhasznú Időm, daczára tizenhét ívnyi teljéimének, mégis a vásárokon, az iszonyú sokféle, ile mivel 1849- ről szól, a történészre nézve igen-igen becses tiszti névtáron, az év tizenkét hold árja in s más naptári szokott rovatokon kiviil, irodalmi olvasmány gyanánt, csak egy négy lapnyi famosus értekezést, még pedig nyelvészeti értekezést tartalmaz, mely nem a naptár elején áll ugyan, de azért előszó czimet visel. Ezen az t849-ki „ldöm“-be való, de még 1848-ki október hold ár (!) 15-én irt előszóban számot ad a magát híven megnevező s „magyar utczába“ (igy!) lakó szerkesztő, hogy miért rósz a naptár szó, s miért jobb a szerinte igen értelmes „Időm“ uj nevezet. Aztán töméntelen filológiai tudománynyal kisüti,’hogy a hónap (mensis) szó szinte rósz, s helyébe ez volna jó: holdár. „Leszen tehát, úgymond, Január holdár. Február holdár, Jun (igy!) holdár, stb.“ Hát még milyen rosznak találja azt, hogy nálunk a dies is nap, a sol is nap. — Ne higyétek, hegy Hunfalvy Pál kezdte nálunk sürgetni az összehasonlító nyelvészetet; ime a fegyverzörej közt méltányló Ítészre nem talált „Közhasznú Időm“ már 1849-ben gyakorlatilag mutatja ki annak útjait, módjait. Hosszas de gyönyörű nyelvészkedés után előrántja a méltatlan feledés homályából a napnak (sol) régi, igazi magyar nevét, mely is — favete lingvis — ekkép hangzik: szolányü Belátván pedig merész lépését s szétoszlandó az előítéleteket, fölkiált a további védelem előtt az értekező ur bizonyosan az Abules és Ágétás vitézek könyvében olvasóit versek elsejével: „Micsoda ? — oh nagy egek! rátok ap pel Iái ok, a felettünk lévő nap magyarul 9 z o 1 á n y ?“ De mit késlekedem avval, mi legérdekesb. Ide mindnyájan, kik az összehasonlító nyelvészetet tanulmányozzátok; itt lássatok gyakorlati példát, mikép kell azt űzni. „Azon szavak, mondja az értekező, melyekben si, 1, betűk a gyökök, többnyire valami fényeset, ragyogót, erőset, dicsőt jelentenek; pl. a görögben hé- liosz, nap; szeléné, hold; Szolou, felvilágosodott ember (oh, oh!); a zsidó nyelvben halai = fény (innen jön halál, mely annyit tesz, mint megdicsőül- • ni). ... A magyarban (itt össze vissza hordatik szá
