Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 13-as doboz
Jellemének férfias alaptermészete azonban kötelességének szigorúbb teljesítésére sarkalta; az iskolában szorgalmasabb volt, s a félévi vizsgálatot jó sikerrel letette. Ám a múzsákkal végezve, ismét Vénushoz tért meg s a tanári testület fájdalommal értesült újabb és újabb kalandjairól. Feddés feddést ért és Zoltán lassankint beleélte magát a dorgálásokba. Sőt élczelődött is felettük. Gúnyosan említette pajtásai előtt, hogy bár az arczképe — a Petőfi-családot ábrázoló csoportképen ■— ott függ a tanári teremben a nevezetességek között, öt saját képmása elölt napról-napra megleezkéztetik. Mikor pedig már nagyon kellemetlen kezdett lenni az iskolai ..szigor, elhatározta, hogy atyja példájára színésznek áll. Akkoriban — április hava . volt —1 éppen egy vándor szinésztársulat játszóit Szarvason s Zoltán egy szép napon az igazgatónál felvételét kérte. Vezéry Ödön, az igazgató szörnyüködve értette meg az ifjú szándékát s minden ékesszólását elövette, hogy eltérítse elhatározásától, a mely egy gyönyörű jövőtől fosztaná meg. Hogy, hogy nem, a dolog tudomására jutott Tataynak, Zoltán igazgatójának is. Tanári kon- fercilczia elé idézte, itt «végleges megintés»-t mért reá s kijelentette előtte, hogy csakis az apjára való tekintetből nem rekesztették ki, Viselje tehát illendően magát. Zoltán nagyot nyelt s másnap megszökött Szarvasról. Mikor gyalogszerrel, bucsutlanul elhagyta a várost, talán nem is gondolta, hogy az iskolától örökre elszakadt. Az utolsó irás, a mely tanulói szerepléséről fenmaradt, nem valami épületes olvasmány. A szökését követő napok egyikén irta azt be bizonyítványába Lányi Gusztáv osztálytanár. A «megjegyzés» szó szerint így hangzik «Ugyanő a Il-ik félévből is szinte három hónapot tölte ki; tanulmányaiban annyi előmenetelt tett, mennyit egy nem tehetségtelen ifjúnál a tanórákban! flgyelmezés megállapíthat. Különben komoly szorgalmat és kötelesség-érzést (t. i. a íl-ik félévben) nem tanúsítván, erkölcsi tekintetben a könnyelműségnek és önuralom hiányának aggasztó jeleit adá. Mikre nézve több Ízben komolyan s f. év április 19-én véglegesen megintetvén, ő ugyancsak április 21-én reggel engedelem nélkül iskolánktól tovább állott». Petőfi Istvánt nagyon kínosan érintette Zol-, tán szökése. Tüstént kocsira kapott s országszerte keresni kezdte a szökevényt. Meg is találta a szomszéd vármegyében, Mezőtúron, a hol az egy vándorszinész-csapatnál húzódott meg, s azon melegében magával vitte Puszta- Csákóra, azzal az elhatározással, hogy magántanulóként végezteti vele az iskolát. Mikor Julia megtudta Zoltán csinyjét, hosszú,- érzékeny hangú levelet irt hozzá s ez volt az , egész, a mi szülei részéről megmentésére történt; Horváthné beteg volt s fiáért csak imádkozni tudott. Nagybátyja azonban pótolta a szülők eré- lyét; Zoltánt ugyancsak keményen fogta és saját maga ellenőrizte az ifjú tanulmányait. Az szépen ki is húzta nála az évet, de nem is volt kalandhoz kedve; a végzetes baj előjelei már mutatkoztak rajta s hónapokig gyöngélkedett. Alig köszöntött azonban be a tavasz, ismét ismét nyugtalankodni kezdett; izgatott és türelmetlen lett és egy szép napon megismételte szarvasi szökését. Eldobta a jólétet, a biztos jelent és a kecsegtető jövőt s a legkétségbeejtőbb bizonytalanságba rohant bele. Szegény fiú, • élete leroskadt az apai példa sulva alatt, a mely vonta, csábította és végzetébe sodorta öt, mert ha atyjától talán minden nemes lelki tulajdont örökölt is, Petőfi Sándor hősies akaratereje nem volt meg Petőfi Zoltánban ! A család levette róla kezét. Petőfi István maga tanácsolá a vigasztalhatatlan anyának, hogy «Zoltánnal szemben legjobb lesz egyelőre várakozó álláspontra helyezkedni». Julia már ekkor — 1867. tavaszán — a sir szélén állott s igy Petőfi Sándor fiát sorsára hagyta. Zoltán Debreczenbe ment. Az volt a terve, hogy a debreczeni színtársulathoz szinészszé csaj! föl. Mikor szülővárosába érkezett, égy külvárosi' vendéglőben húzta, meg magát. Éjt- napot töprengett s nem bírta elszánni magát arra, hogy a társulatnál jelentkezzék. Pedig simán ment a dolog. Ah, az a név, a melyet atyjától örökölt, bűvösebb erejű volt, mint az Ezeregyéjszaka öszvérhajcsárjának varázs-szü. a :' nem képzelek magyar házra ajtót, magyar szívre zárat, a mely erre a névre ki ne tárult volna. A társulatnál tárt karokkal fogadták Petőfi fiát és Szana Tamás közbenjárására, a ki akkor az akadémián jogot tanult, soronkivül szerződtették. Zoltán, mint színész, nem vált be. A Petőíiek nem szinészkedésre születtek. Fogyatékos hangorgánuma nagyobb szerepekre képtelenné tette s igy kisebb alakításokkal kellett beérnie. Mindamellett egész 1868. szeptemberig kitartott e pályán s mert a hivatás hiányát ő maga érezte legjobban, nem a deszkákon, hanem a magánéletben keresett rózsákat. Zajosan és lázasan élt; betegsége újra erőt kezdett venni rajta s meggyőződése volt, hogy ifjan hal meg. Szeptember 6-án kapta anyja halálhírét. Ez megrendítette. Magába szállt. Fölhagyott a
