Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 11-es doboz

Mind olyan . dolgok, a melyekkel telő

UUlt.U't,

tl<JU 06V KJ tA) IU? UUVUWU

loieot 4. v>lAMXJrl 11 vouL-CiliCtt'.u

.volna a maga. diadalát, noha. mint élte- [lett volna letagadni, sőt kizárólag a

H i a d q r.

Irta Tones Gusztáv.

A napilapok egyik eldugott rovatában nem régiben rövidke liir adta tudtára a világnak, hogy Szabadka II iád óvnak síremléket állít. S a világ, a mai nemzedék, azt kérdi: ugyan ki volt az a Hiador, a kinek elfeledett sírját egy város közönsége jelöli meg ? Korunk Hiado.rt hírből is alig ismeri már, nevét a közönség és az irodalom- történet egyaránt elfeledte. Ez a romantikus hangzású név, Hiador, egy szomorú, sőt tragikus sorsú irót takar, a ki lelkének minden erejével cda törekedett, hogy egykorou a magyar irodalom halhatatlanjai között foglalhasson helyet. Írói neve volt Jámbor Pálnak, a papköltőnek, a ki emigráns, országgyűlési képviselő, gimnáziumi igazgató s végül elhagyott remete volt s mint ilyen a világtól elzárkózva élte le utolsó éveit.

Életét-tragikussá az teszi, hogy pályája, a szertelen ambíció első diadalai után szakadatlanul hanyatlik s hanyatlását semmi sem képes föltartóztatni, még látszólagos politikai sikerei sem. Egész élete egy nagy és hosszan tartó csalódás. A mikor feltűnt, a múlt század negyvenes éveinek első felében, ragyogó tüneményt látott henne az a költői iskola, mely Vörösmarty, de főként Bajza után mindenek fölött finomságra és előkelőségre törekedett s életet adott egy oly költészetnek, mely csinált érzelmeket, túlságosan el- finomitott gondolatokat hangzatos nyelven, színtelen előadásban, halvány, beteges képekben

] énekelt meg, a melyet azonban a Petőfiek és .Aranyok egészséges, erőtől duzzadó népiesvnem- z'eti költészeté rövid idő alatt elsöpört.

Hiadornak — a ki költői nevét Vörösmarty egvik: eposzából vette — ez volt. a végzete. Ö is ennek az iránynak volt művelője s alapjában véve utolsó pillanatáig híve maradt. Mindjárt. működése kezdetén sikert vivott ki, de a szobai költészet, gyors kiveszése után nem volt miliője, irányával magára maradt s az. nj, egészségesebb ízléshez alkalmazkodni nem tudott.

EEő diadalát Emléklapok egy főrangú hölgyhöz (184(1.) című ciklusának köszönhette, melyben egv főrangú hölgy iránt érzett szerelmét énekelte meg, itt-ott dagályokon, de számos sikerült részlettel és nem éppen köznapi tehetséggel. A főrangú hölgyet, kit boldogtalannak, sőt ember-gyűlölőnek mond, soha sem nevezte meg. Nevét „tőlem nem hallá senki még“, írja a ciklus egyik darabjában. De bárki volt is, bizonyos. hogy Hiador képzeletét felgyújtotta s ennek a lángolásnak köszönheti, hogy az emléklapok legjobb alkotásai lettek Összes lírai költeményei közt. Maga is érzi ezt, a midőn énekli:

Lelkem ieremlöhb. mint eddig vola,

Szerelme«! az, mi művemen ragyog.“

Szerelme hosszú ideig tartott. Hiador liiven ápoltad még az emigráció alatt is több volt neki, mint puszta emlék, mint hervadt virág a könyv elsárgult lapjai között.

„Mint talizmánt, úgy hordtam magammal,

Szép kezednek lágy vonásait,

Ez volt künn a száműzött erélye Tört lelkében, e lap volt a hit.“

Szerelme csak akkor szűnt meg, mikor a külföldről haza térve, a főrangú hölgyet holtan, ravatalon találta. Ekkor irta a Gyászlapok -(1859.) című ciklusát, melynek néhány darabja az érzelem mélysége és a kifejezés tisztasága tekintetében az emléklapokkal versenyez. Hiador azután még sok lirai költeményt irt, de fejlődésében magasabbra soha sem emelkedett, se lirai, se’elbeszélő költészetében. Sőt a körülmények tehetségei fejlődésének sem kedveztek: fantáziájának ereje csökkent, érzelmi világa megszükült S előadása, a helyett, hogy természetesebbé lett volna, mind mesterkéltebbé vált. És ilyen maradt élete végéig. Lírája a maga egészében korában is színvonalon alul maradt, de néhány alkotása ma is megérdemelné, bogy a feledéstől megmentessék.

Hiadort Jánosbáza (az egykori .Tankovác)1 •1844-ben plébánosává választotta. Nyugodalmas hely volt, a hol hívei szeretettben csendes és boldog életet folytathatott vólna, ha politikába nem avatkozik. De igen korán kezdett vele foglalkozni. A szabadságharc alatt forradalmi eszmék és érzelmek közt élt. Megénekelte Kossuthot, kiadta a Hangok az emberiséghez cimü ciklusát (1848), továbbá a Szabad dalokat. (1849), a köz- oktatásügyi minisztériumban pedig hivatalt vállalt. A szabadságharc Hiadornak gyönge, minduntalan benyomásokra hajló s azoknak engedő egyéniségére végzetes hatással volt. Bár forradalmárnak nem született, a szabadság gondolata lángra gyújtotta szivét s lázban égett, mint maga az egész ország. Világos után nem volt nyugta; úgy érezte, hogy itthon nem maradhat, azért elhatározta, hogy o is emigrál, a mi élte sorsának

Mai számunk 23 oldaL