Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 11-es doboz

O' o*/

krafcák idézték rá, a kiknek fölhatalmazását ki kellett kérni ahhoz is, hogy

egészen uj fordulatot adott. Hosszabb bolyongás után Londonba, onnét Parisba ment, a fényes francia fővárosba, melyről már előbb annyiszor álmodozott.

Most Páris lett mindene. Összezárta a városnak és környékének minden zegét-zugát, ismerkedett és barátkozott francia költőkkel és Írókkal; csodálta Franciaország művészetét, irodalmi életét és szellemi nagyságát. Itt szerzett benyomásai nagyon erősek voltak s francia emlékei élete utolsó idejéig szinte a friss benyomások erejével tartották fönn magukat lelkében. Magam is emlékszem rá, hogy a nyolcvanas évek elején, midőn sorsom közelébe hozott, minden beszélgetésünk Parissal végződött, ba meg Párisról esett szó, nem feledkezett meg Beran- gerröl, kit csak mon rnaitre-nek hivott. Ilyenkor bánatos kék szeme a szeretet tüzétől gyűlt ki, hervadtas arca pírban égett s lágy, olvadó, lírai hangon, mert az egész ember csupa lira volt, szavalta a mesternek valamelyik szép költeményét.

Párisba Ville-d'Arvayból és Montmorency- ból, a hol éveken át lakott, természetesen gyakran berándult és a Ghateaubriand-utcában fölkereste Franciaországnak akkor legszeretettebb • poétáját, Berangert, kivel Párisba érkezése után nem sokára megismerkedett. „1852. augusztus hónap 15-én — írja Hiador — éppen a nemzeti ünnep napján, egy fiatal magyar iró érkezik Párisba, nem hozván magával egyebet, mint keblében honszeretetet és két kézében reményt. Párisi ez volt célja utjának . . . Szemének nem volt pontja; szivének-nem volt tárgya. Nem érté a tömeget, a nyelvet, az arcokat; minden idegen volt előtte, a láthatár, az ég, a föld! Tompa,

roi jeiemis, nogy ADaujtorna varmegye torvenyna- ■ tósági bizottsága ma délelőtt Tuky Endre dr. alispán elnöklésével rendkívüli közgyűlést tartott, a raelyzsibbasztó, lázas mámor volt, melyben hurcolta léteiét, nem gondolva semmit, nem téve semmit. Szegény kebel! Páris közepén álmodni! Ez örök- zajú tömkelegben, hol nincs szünet, csak a bukás percében; és nincs tér, csak a föld alatt. Ügy tetszett előtte, hogy a nagy — terhes, az uj —~ idegen, és hogy a szép mindenből hiányzik valami (tudniillik a magyar haza). Kérd az Istent, hogy mostoha földön ne verjen, meg egye- düliséggel. Az iró, kiről szólunk, nem részesült ily sötét sorsban, egy pár lelkes barát állván körül oszlopul, kik őt megérték, talán szerették. Egy ily lelkes barátnak köszönheti, hogy ezen tétlen álomélethől fölébredt s egy reggel Franciaország nagy költőjének bemutatva lön.“

A bemutatás után többszöri látogatás következett. Beranger az álmodozó Hiadort megszerette s az idegen földön a létfen tartással kiiz- ködő költőt többféle módon gyámolította. Franciaország egyik legnagyobb költőjével barátságban állani: Ili adornak a legnagyobb boldogság, melyről soha sem feledkezett el. Meg is énekli őt több költeményében, a „mestereinket, a jó Berangert, a hófehér aggot, a szabadság koszorús dalnokát, a vidám bölcset; és nem csak magyarul, hanem franciául, is a Poésies elinti kötetében, melyet Paul Jámbor 1860-ban adott ki. Itt énekli a Mon mailre-ben, hogy:

Tout au fond de mon coeur, comme un rayon de jour, Vit toujours luniineux son regard pleirt d'amour,

(Szivem mélyében napsugárként mindig ragyogva él szeretettel teli pillantása.)

A sok kiváló egyén között, kiket Parisban megcsodált, költészetében kiemelkedik még Jtachel-ü'dk, a hirneves színésznőnek alakja, a

dittatva érzi magát ezen irányzatai uju»4 «j szembehelyezkedni és e végből az országos függetlenségi pátt vezetőségénél előterjesztéssel élni és az

kinek művészete Hiadort, a színészetnek különben is bálványozójá't, valósággal lázba ejtette, mert „verset szavalni csak ő tudott, jellemeket is csak ő tudott teremteni s tekintetével. csak ő tudott uralkodni/* Egyik francia darabjában Racine Fédra-jának ábrázolóját magasztalja, egy másikban 1856-ban énekel róla, mikor Rachel Amerikába indult. Prózában igy áradoz: „Menj szerencsésen, ihletett művésznő; a tenger, min átvitorlázol, nem rejf oly hatalmas hullámokat, mint a te indulatoktól fölháborodott kebled; a nap; mely rád ragyog utadban, nem bir annyi sugarat, mint a te boldogságtól mosolygó lelked; a tavasz, mely az uj világ partjain köszöntein fog, nem oly szép és illatterhes, mint ama virágos kikelet, mit a te művészeted nyit az emberi szív termékeny földjén.“ Rachel Amerikából megtörtén tért vissza s 1858-ban meghalt. Halála Pliadort ismét dalra fakasztotta s egy francia és egy magyar költeményben rótta le nagysága iránt érzett hódolatát.

Valóban Hiadör életének legboldogabb napjait a létföntartás nehéz küzdelmei mellett is Párisban élte. Távol a hazai versenytől és vitáktól s mint száműzött francia barátaitól kissé dédelgetve, tisztán az irodalomnak s a művészet gyönyöreinek élt. De hazáját feledni soha sem tudta. Az idegen világ nyújtott neki élvezetet, adott neki tapasztalást, azonban lelkének sebét, mélyet az emigráció ütött rajta, semmi sem gyógyította be. Mihelyt lehetett, haza tért: 1860 őszén már kisbegyesi káplán, majd a szabadkai főgimnázium igazgatója. Boldog volt, hogy itthon lehetett, pedig idehaza rövid dicsőség és hosszú keserűség várakozott rá. ő természetesen dicsőségre vágyakozott, a mint megírta Párisi