Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz
Az üdvre ! melynek édenéből A hűtlenség kilóké, Te vagy a szépségek szépsége, Te vagy az isten remeke! S te itt e barlang zordonában Lappangva élj, mint éjmadár! Nem úgy leány, rád kincs hallmaza És csillogó palota vár. Ne add nekem hűséged eskét, Nem kell az eskü énnekem, Én minden csókod, ölelésed Aranynyal dúsan fizetem. Kincsért szerelmet, s igy egymásnak Nem tartozandunk semmivel, Egy csókot még, egy hosszút, édest És most ha tetszik, ám jövel!“ II. Szép Ida, kincsek gazdag asszonya, Szép Ida laka, tündöklő terem, S Jenőnél a ki volna boldogabb Nincsen halandó a föld kereken. Ott szívja ő az élet gyönyörét A legszebb lánynak édes ajkiról, S gyakran, midőn megtelt a kéjpohár, így fél-enyelgve, fél-epedve szól: „Szeretsz-e lányka ?“ Nem úgy urfi, nem, Mi arra, jól tudod, nem alkuvánk — Mond a leány pajkos negédesen — Irántad szűmben nincsen semmi láng. Én és szeretni —- balga gondolat ! Hát olvadozott e szív valaha ? Ne álmodozzál, álmod hasztalan, Szeretni, hidd, én nem foglak soha !“ „Az ördögökbe — el tehát veled !“ — E gondolat ragadja meg Jenőt, — De szól szivében a mély szerelem : Nem, én nem tudnám nélkülözni őt. És újra nyájas és újra veszteget, Reá halmozza roppant kincseit; Talán idő, talán újabb arany, Márvány leány, te, mégis fölhevít!
