Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz

1

Ujabfo Petőfi-illusztrációk.

»Tizennyolc eredeti magyar dal Petőfi Sándor költeményeire, magyar festőművészek eredeti rajzaival ellátva, énekhangra ! zongora-kisérettel szerző Hubay Jenő.« Ara 5 ft.)

(Dr. P.) A költészet, zene és rajzolás, a művészet e három neme egyesül abban az albumban, mely közelébb jelent meg Táborszky és Parscbnál, s mely a kiadók dicséretes áldozatkészségéről tanúskodik. Érdekes a tizennyolc dalt egybevetni a rájuk irt zenével s a hozzájuk rajzolt képekkel. Petőfi természetesen oly magas polcot foglal el a Parnasszuson, hogy csak kevés képiró közelítheti meg ecsetével. Hubay Jenő fiatal, hévteljes geniálitása, mint a zenészek mondják, nem egy költemény szelleméhez, hangulatához méltó eredeti és dallamos hangokat adott ez albumban ; de mi a zenedarabokról nem szólunk s csupán a képeket veszszük vizsgálat alá.

Túlságos szigor volna, ha azt követelnék, hogy az illusztrátor ugyanoly kiváló szellem legyen, mint a költő, a kit interpretálni akar. Nálunk tán az egy Zichy Mihály, e széles világnézetű, merész fantáziájú mester felelhetne csak meg a kritikus ilyes kívánalmainak ; de a külföldön is ritka egy-egy Dóré ; sőt ^ Kaulbachnak is oly irodalmi jogtanácsosa volt, mint \ Carriére, az ismert német aesthetikus, ki a »Reformá- ció« cimű nagy falképhez (Berlinben,) hosszú művé- \ szeti recipét nyújtott. Egyet azonban meg lehet ^3'követelni, hogy t. i. a rajzoló hatoljon az általa választott mű szellemébe s a költemény jellemzetes • vonásait átértse, alapeszméje világossá váljék előtte, s úgyszólván ujraalkossa azt, a vonalak harmóniája s ellentéte, a fény és árny összhangzatos vegyítése által.

Ez album rajzolói közűi többen nagyon is igénybevették a képzelem szabadságát s némelyek a felfogás helyessége ellen is vétettek. Voltak, a kik nem vették számba: vájjon népdal-e az, melyhez rajzot készítenek, vagy magasabb szárnyalású költemény. Mások olyasmit is olvastak ki egy-egy dalból, a mire a költő nem gondolt, mig az igazán jellemzetes vonásokról megfeledkeznek. Sőt egyik-másik kép ellenkezőjét tünteti föl annak, a mit a dal szövege mond.

Kétségkívül bajos dolog eldönteni azt: melyik dalnál alakíthat szabadabban a művész s melyiknél köteles a teljes hűséghez kötni magát. A ki erre teljesen akar megfelelni: annak ismernie kell az egész Petőfit s még akkor is sok függ művészi érzékétől. Sok népdalában a költő nem a maga érzelmeit fejezte ki, nem a maga szerelmét dalolta el, hanem a nép egy-egy alakjáét, kinek nevében szól s helyzetébe mintegy beleképzeli magát. A ki ezzel tisztába nem jön : ne is vállalkozzék a költő illusztrálására, mert csak szembetűnő hibákat követhet el.

Nézzük az egyes képeket.

A »Temetésre szól az ének« kezdetű vers rövid lírai dal, mely egy temetési ének hallására keletkezett. Nem ez, hanem a dal elmondója a központ; Greguss Imre azonban részletes, nagyigényű temetési képet rajzolt, koszorúzott koporsóval, számos kísérővel. A művész figyelme minden külsőségre kiterjedt s kompozíciója élénk, mozgalmas is; de megfeledkezett arról, a miért a dal Írva van:

»Mert nem visznek engemet ki ?

Legalább nem sírna senki!«

Nem érthetünk egyet Gyulai Lászlóval sem, ki a »Boldogtalan voltam« kezdetű vers illusztrációja gyanánt fiatal szép lányt rajzol, ki a patak partján áll, hová két korsóval vízért jött s a háttérben elvo- núló szegényes temetési menet felé' tekint. A költő lelki szeme előtt bajosan lebegett ily kép, mikor e dalát irta. Legjobb barátja Orlai Soma jobban érezte ezt, mert ő, mikor a »Petőfi Debrecenben« című nagy képen a költőt szegényes szobában dideregve, makrapipájával melegedve festé, épp e dal két első sorát íratja vele papírra. Különben Gyulai László illusztrációja a hibás felfogás dacára csinos szabatos kis kép.

A legkényelmesebben oldotta meg feladatát Spányi Béla. A költőnek »Száll a felhő magasan« című költeményét akkép vélte szemléltetni, hogy erdő szélén a fűben heverve saját magát tünteti föl, a mint a felhős égre néz. Ha legalább a költőt rajzolta volna oda, de nem! ő a tulajdon arcképével kedveskedett. És Spányi Béla személyes ismerősei még a kackiás szabású, világos nyári kabátra is ráismernek, melyet e fiatal művész az utolsó saisonban viselt. Ez ártatlan hiúságon, melytől a nagy mesterek sem voltak mentek (hisz Rafael is ott áll az »Athéni iskola«magy freskóján, Paolo Veronese ott zenél a »Kánaáni menyegző «-n,) tán meg sem ütköznénk annyira, ha Spányi Béla a saját képmását annyira nem szeretné,

mint akár gólya-népesitette mocsarait, s ha az »Ország-Világ« egy-egy táj kép-rajzán ő vele is rendesen nem találkoznánk, mint elmaradhatlan staffage-alakkal.

Greguss János azt rajzolta, a mit a költő elhallgatott. Mi a »Szerelem vándorai«-hoz készült illusztrációt úgy képzelnők,hogy a hold (az »éj lovagja«) mellett az esti csillag (a »hűséges apród«) ragyog s a költői tájon boldog szerelmes ballag kedveséhez. E mozgó jelenet helyett ő lugast rajzolt, meghitten egymás mellett ülő szerelmes párral. Vastagh György nem tekintette népdalnak a »Rózsabokor a domboldalon« kezdetű költeményt s ez ellen nincs is kifogásunk. Nem népies, hanem »uri« szerelmeseket rajzolt, sőt a kissé mérsékelt, kimért mozdulatú nő egész új- divatú ruhát is visel, a férfi pedig mesterségesen göndörített fürtjeivel oly distingvált megjelenés, mint akár egy fölűletes szalonrimelő, kitől ilyen egyszerű, mélyérzelmű vers bajosan telik. A kép tehát nem jellemzetes, de tagadhatatlan érdeme, hogy a költemény egész tartalmát föltűnteti (a háttérben a »Dunában ringatózó nap« is látszik) s a két alak befejezett rajza, különösen a szépen mintázott kezek által, előnyösen vál ki.

Fölűletes olvasó s elhamarkodott rajzoló gyanánt mutatja be magát Kacziáni Ödön, ki pedig a legértelmesebb fiatal festők és rajztanárok egyike. Az általa illusztrált vers cime: »Mi foly ott a mezőn ?,« de azért ő erdőt s abban két szerelmest rajzolt. A legény félrecsapta kalapját s átöleli a leányt, ki modern francia hajviseletével, affektáltan fölemelt kezével nem igen illik hozzá. Kacziáni Ödön nem tudja alakjait elválasztani a háttértől s e fogyatkozása itt is szembetűnik. Még bántóbb ennél a lány ferde nyaka és két lába, melyre valósággal nyomorék. E hibákért a hangulatra törekvő táj nem bir kárpótolni. Legke- vésbbé sikerűit rajz a Szemlér Mihályé, ki a »Cipruslombok Etelka sírjáról« című ciklusból a »Nem háborítom-e nyugodalmad?« kezdetű dalt illusztrálta. Ha v dahol, úgy itt kellett volna magát a költőt rajzolni, a mint kedvese fej fáj át megcsókolja. A szöveg erről szól, a zene is erőteljes férfibánatot fest — s a rajz ? Ez egy sirhalmot ábrázol, melyre könyét hullató, fekete ruhás, tul-szentimentális asszonyság borúi! A felfogás, a kivitel nem emelkedik főiül egy jóravaló divatképen.