Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 9-es doboz

Petőfi költészetének politikai előzményei.

II.

A negyvenes években a nép, hogy úgy mondjam, kultusz tárgya lett, még pedig nem csak azért, hogy a népben látták a jövendő magyar nemzet és magyar állam egyedüli szilárd alapját: a magyarság megtestesülését és ideálját; hanem azért is, mert a század nagy eszméi, a népszabadság és a demokrácia elvei kiszorították a nemzet gondolkodói kebeléből a múlt hagyományait és előítéleteit.

Mig a harmincas évek országgyűlésein a jobbágyok sorsának enyhítéséért Kölcsey az ideálisztikus szív melegségével a humanizmus nevében könyörög, mig Deák ugyanez időben az örök váltság lehetőségét a régi törvényekből igyekezik némi áldott és nemes csűrés-csavarással kimagyarázni; addig a negyvenes években Kossuth az örök igazság és demokrácia nevében követeli merész és izgató hangon a jobbágyság eltörlését: velőkig ható sarcasmussal teszik nevetségessé ő és követői a primae nonust, a szűz vállak emlegetése gúnyos vádként hangzik fel sokak ajkain. A forradalom előszele fuval Magyarországon végig, habár csendesen, mint nyári estén az alkonyi szél; de mégis eléggé keményen arra, hogy Széchenyi észrevegye és felemelje tiltakozó szózatát.

De a nemzet szerencsétlen és lealázó sorsának tudata, az osztrák kormány nemzet-ellenes és törvényt kijátszó centralistikus hajlamú üzelmei meggyűjtötték a nemzet epéjét és megújultak a nemzet sebei, melyek 300 év óta ugyan még soha be sem hegedtek. Mire aztán fölhangzott a nemzet erős, tiltakozó szava, még pedig nem a légi gravaminális politika nyöszörgő panaszos hangján ; hanem a jogait védő és erejét érző nép fenyegető kiáltásaként, Kossuth hírlapja a politikai transakciót nem ismerő izgatás hangján védte és követelte a nemzet jogait és igazát. Az a régi sok száz éves fajgyűlölet, mely a múlt századok során nem egyszer pusztító viharként tört ki a meggyalázott és felhasznált nemzet kebeléből, újra széttépni látszott kötelékeit. A szenvedélyek egyre fokozódtak és mind fenyegetőbbekké lettek; hasztalan volt Széchenyi minden vegyes házasság-féle theoriája; a hűtlen és gonosz hitestárs: Ausztria nem kellett többé az igaz és hű hitvestárs kizsákmányolását, sokszoros megcsalatását mélyen és szenvedélylyel érző fiatal Magyar- I országnak.

De nagyszerű és eddig ismeretlen mértékű nemes izgalmakban jelentkezett a magyar fajnak minden hibája és gyengesége is. És pedig úgy a nemzet önállóságát és a demokráciát sürgető nagy nemzeti többségben, mint ama csökönyös ósdiak sorában, kik Ausztria védő szárnyai alatt akartak védekezni a század nagy eszméinek hatása ellen. A magyar fajt jellemző indifferen- tismus és mozdulatlanság ott volt minden káros következményével amaz ósdiak között, kik a maguk antidiluvianus conservatismusokkal érzéketlenek voltak nem csak a nemzet szellemi és anyagi előhaladása iránt, hanem a nemzet törvényes állami és politikai jogai iránt is. A százados privilégiumok és előjogok élvezete a kasztrendszer érdekeit tette a nemesség szemei előtt irányadóvá és a jobbágyrendszer által biztosított életmód henyévé és tunyává tette azt az osztályt, melynek a modern civilizáció nagy munkájában vezérszerep juthatott volna. Az Ázsiából hozott gőgös és henye természet még nem alakult át egészen az európai népek utánozni kezdett törhetetlen munka és akarat erejévé ; hiányzott még az a szilárd kitartás mely Nyugat-Európa nagy nemzeteit a jólét és szabadság oly magas fokára emelte. A hagyományos magyar szalma tűz a maga egész gyarlóságával jelentkezett a liberális nemzeti többség soraiban is. Meggondolatlanság, meg nem értett, vagy félreértett jelszavak éretlen követése; üres, nagyhangú phrázisok- kal való puffogatás, párosulva csekély kitartással és munkaerővel. Demokratikus túlzások egyfelől, másfelől a faj természetében gyökerező arisztokratikus gőg és csillogni szeretés a megvesztegetés és politikai hűtlenség frappáns példáit szolgáltatták. A politikai elvtelenség és jellemtelenség gyakoribb példái párosulva egy esetlen, számítani nem tudó kormányrend- szer otrombaságaival, az eredetileg is és faji öröklött tulajdonságánál fogva is vérmes és magát mérsékelni nem tudó magyarság egy részét túlzott szenvedélyességhez és az ebből eredő vádaskodáshoz szoktatta. A politikai okosság és számitni tudás hiánya egyesülve a magyar nemzet nyílt, őszinte és lovagias nagylelkűségével s bátorságával, veszélyes politikai ábrándok, álmok felé csábították a rohanva haladó, reformátori tüzű fiatalabb nemzedéket. Ha valaki ma előállott egy csattanós szabadelvű reformnak látszott valamivel,

egy hazafias nyegle meggondolatlansággal, azt az ifjúság azonnal megtette nagy hazafiúnak, hogy holnap, mikor a cifra szappanbuborék szétpattan, a hazaárulás bélyegével meggyalázhassa. A szabad vélemény nyilvánítását mindenki száján hordozta, holott a legelső ellenkező s talán helyes vélemény nyilvánításnál az elsők között, volt, kik a nyilvánult vélemény terrorizálásán buzgólkodtak. Az a megszokott, gőgös Ítélni akarás elevenek és holtak felett igen sokat tett a politikai s irodalmi ripőkség meghonosítására. A demokrácia helytelen felfogása modorban és viseletben némi betyárságot honosított meg; divattá tette igen sok tekintetben a népet és magyarságot, mi által e két nagy tényezőt ideális magaslatáról lerántotta; hiszen e két fogalom, e két eszmény nem lehet eltűnő frivol divat tárgya, mert annak öröknek és szentnek kell lenni, mint ama theoretikus örök igazságnak, melynek nevében néha elég igaztalanságot követtek el és követeltek ez idők folyamában. Szilajság, nagyhangú nyegleség mind egyre nagyobb tért kezdett elfoglalni a közéletben, kárára a nyugodt fejlődésnek és művészeti abszolút szépségnek; az ideál helyébe a reális nyersesége lépett a maga visszataszitóságaival.

Hogy azonban e hibák és balfogások nem lettek túlnyomókká, uralkodó tényezőkké ez idők folyamában, azt a magyar faj öröklött jó tulajdonságain kivűl a mozgalom ideális színezetének, magasztos céljainak, de legfőképen a vezető egyéniségek mély értelmi mi- veltségének, lángeszének és páratlan tisztaságú jellemességének köszönhetni. Ezek okozták, hogy az egész dolog nem maradt meg a közönséges politikai izgalom körében, hanem történelmi korszakot alkotó magasztos nemzeti ténynyé vált. Ez okozta, hogy a nemesebb, tisztább indulatok és szenvedélyek maradtak meg mind végezetig a vezérletnél, hogy a fennebb vázolt árnyoldalok csak a fény szükséges és természetes ellentéteként jelentkeztek, hogy az egész mozgalom minden izében és minden nyilvánulatában a fenkölt ideálizmus bélyegét hordozta magán.

Ez általános és erős hatású társadalmi, politn kai eszme-áramlatok rányomták a magok bélyegüket az irodalomra; sőt talán helyesebben fogjuk fel a dolgot, hogy ha eme társadalmi és politikai eszmeáramlatok keletkezését az irodalmi ízlésnek, az irodalom uralkodó eszméinek tulajdonítjuk. Hiszen nyilván tuFolytatás a mellékleten.