Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 8-as doboz
/ *** A berlini „Magazin“ befejezte ama négy cikkre terjedő tanulmány közlését, melyet Jókai Mórról Kertbeny irt. E tanulmányban sok érdekes irodalomtörténeti adat van irodalmunkról. Nem mindenik adat szabatos ugyan, de egyes hibákért vagy egyes téves felfogásért nincs okunk pálcát törni oly munka fölött, mely irodalmunkat Németország előtt rokonszenvvel ismerteti. A cikkek lényege : kimutatni, hogy Petőfi milyen nagy költő lyrában s Jókai milyen lángeszű festő a regényírás terén. Jókai, kitől eddig százkét kötetnyi regény és beszély jelent meg német fordításban, mint Kertbeny Írja : egyik legnagyobb, legbámulatosabb elbeszélő tehetség mindazok közt, melyek eddigelé az irodalomban ismeretesek ; ő nem költő, hanem festő, ki szokatlan képességét ecset helyett szavakkal gyakorolja. Virtuóz az előadásban, meglepő a természethűségben. Sohasem unalmas, bármit beszél is el s az a ki elolvassa regényeinek első lapjait, elolvassa végig, mielőtt kezéből letenné. E vonzerő az, mely a német regényekben hiányzik. Ezek nem olvastatják magukat. Jókai nem okoskodik, nem költ, nem bölcseleg; hanem fest. A mit ő az életből, társadalomból kiválaszt, az mind meleg, élethű alak; de a mit maga költ, az rendesen ködalak, hús és vér nélkül, aránytalanúl nagyítva. Angyalok és ördögök nem esnek a festő művészek körébe, ezt csak a költészet bírja előállítani s Jókai nagy festő, de nem költő. A művészi ösztön sokkal erősebb benne, mint a költői hangulat. Oly mesterileg fest egy leeső őszi levelet, mint a vérpad kinzottját s mig a valódiság körében marad, mélykedélyű, humoros, de a mint angyalt vagy ördögöt akar festeni, kitűnik akhillsarka. Kertbeny legnagyszerűbb regényének az »Arany ember«-t tartja, melynek sem politikával, sem nemzetiséggel nincs köze s mind a tiz főalakja teljes mesterisóggel van festve. Más regényeiben is vannak oly szingazdag festések, minők a világirodalom legklasszikusabb példányai mellé tehetők, mint a pesti árvíz »Kárpáti Zoltán«-ban, a Tisza áradása az »Uj földesur«-ban, az erdélyi rengetegek a »Szegény gazdagokéban, az aszály »A szerelem bolondjai«-ban, a bányaégés a »Fekete gyémántoké ban; de egy sincs szebb, mint az »Arany ember« aldunai képei : a vaskapu, a névtelen sziget s aztán
