Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 8-as doboz

„Isten hozzád, nőtlenség barátom !

Haragszol, vagy nem haragszol rám :

Már ezentúl hátamat látod csak,

Örömiddel végkép jóllakám Isten hozzád, vidd el tarka zászlód Másfelé, hogy uj hivet szerezz,

Fehér zászló kell nekem már, és az Feleségem fej kötője lesz.“

Szept 8-án, épp egy évre a „barna kis lány“ megismerése után történt meg az esküvő, mint barátjának, Kerényi Frigyesnek irá : „középkori regényességgel, az erdődi várkápolnában, kora reggel.“ Csak a ház meghittjei voltak jelen. Nem volt nagy teketória, a kémény sem csinált valami nagy füstöt, a tisztelt női publikumnak sem lehetett sok része a beleszóláshoz . Minek is ? „Miért piacra vinni a boldogságot ?“ A költő álmodozott, emlékezett. Egy év előtt (1846. szept. 7-én) a költőt Nagy- Károlyban bérencek fenyegették a szabad szó kimon* | dásaért, s másnap egy kert lugusában látta meg először az erdődi kis leányt, kinek ma már a világ előtt is azt énekelheté: „Rózsabokor a domboldalon, Borulj a vállamra galambom.“

A fiatal pár az esküvő után néhány órával, kocsira ült, hogy az vigye el az erdődi kastélyból őket „azokon a szép kék hegyeken túl“. Hátuk mögött maradt a gr. Károlyiak kastélya, a nagy parkkal és halastóval. Mentek „napkeletről messzebb napkeletre“. Koltóra mentek, a jó baráthoz, vagy mint a költő rajzolá nejének:

„Oda viszlek szép Erdélyországba,

Láposvölgyi regényes magányba.

Hiszem, hiszem, hogy vidáman élünk,

Mert ott csak a természet lesz vélünk,

A dicső, az örökszép természet,

Kinek arcát oly gyönyörrel nézed,

Mert tudod, hogy leghívebb barátom,

Kit sohasem kaptam hazugságon,

Ki elűzi a lélek kigyóit,

Ki sohasem sebesit, de gyógyít;

Ottan élünk, a világtól távol,

Semmi sem jut el hozzánk zajából;

Csak az a halk, tengerféle morgás,

Mely a zajnak csak viszhangja, nem más,

S mely meg nem zavarja álmainkat,

Sőt még költöibb álmokba ringat.

Oda viszlek, egyetlen virágom A nagy földön, e nagy pusztaságon !

Ott gyakorlom én be azt a régen Óhajtott szót : kedves feleségem !“