Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

lálták meg és vitték el vitéz huszárok, örömmel hirdetve, hogy él, a ki még győzni fog. Fájdalom!, nem sokára e szabadsághősnek is félbe kellett hagyni a küzdelmet s menekülnie a török földre, hol aztán sebei és uj csalódása ölték meg Aleppóban.

A visszaemlékezés mai szomorú napján Jehetlen elválasztani e hős vezér képét a költőétől. Az a szeretet, mely őket összeköté, Petőfinek nagy öröme és büszkesége volt. Lángoló szivének egész szenvedélyével ragaszkodott a hőshöz, a kit »Osztrolenka csillagá«-nak nevezett, s a ki a legteljesebb bizalommal tölté el szabadságszerető lelkét. Lehetetlennek tartá, hogy e vezér alatt ki ne küzdjék a végső diadalt. *) A legvérmesebb hittel éneklé: »Mi ne győznénk?, hisz Bem a vezérünk!« Hunyadi Jánost látta benne ujraszületve, ki ismét megmenti a magyar hazát. A szabadságharc valamennyi hires embere közül ez volt az egyedüli, a kit megénekelt, nem egyszer, de számtalanszor. A parlament és a csatatér bajnokai közül másnak nevét nem vette föl lantjára soha. Ahogy az eszmét, a szabadságot, a forradalmat, a hazát: úgy ő csak egy embert szeretett: a lengyel szabadsághőst. S ez a szeretet viszonozva volt. Midőn a nagyszebeni piacon kioszták az érdemjeleket, a Petőfi mellére maga Bem tűzte föl, jobb keze meglővén sebesülve, a baljával és e szavakkal: »Balkezemmel tűzöm föl, aszivem felőli kezemmel.« ,

És ez a két szív méltó is volt egymáshoz. Egyik a hadi tények, másik a magasztos dalok hőse. Egyiknek élete valódi hősköltemény, a másiknak egész lénye költészet. Mindketten testvérek a szabadság égő szeretetében. Korra nézve oly különbözők, de szívben, érzésben, lelkesedésben egyaránt fiatalok. S holtuk után is egyformán a dicsőség tárgyai, egyik az által, a mit tett, a másik az által, a mit irt.

A sors úgy akarta, hogy a csaták hőse, ki négy ország földjén száz meg száz csatában küzdött a szabadságért, utójára kórágyon érje végét, mig a lant hö3e, kit a haza veszedelme tett csak katonává, a csatatéren hulljon el.

Dicsőbb véget nem lehet képzelni olyan költőnek, minő Petőfi volt, ki béke idején maga is ily halálról álmodozott. De bár igy élete egy hősi regévé vált s fejére a borostyán mellé csei koszorút is kell tűznünk : mégis a költészet szeretete, a nemzeti dicsőség vágya, az az önzés, mely megbocsátható, mert nemes, abban a sóhajban tör ki belőlünk: vajha a csaták vihara megkímélte volna ifjú életét, hogy késő vén- ségeig énekelhesse a hazát, a szenvedést, a reményt, a szerelmet, az életet. ________

) A mai számunkban közölt költeménye jellemző bizonysága, mily erősen hitt a diadalban.