Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

egy sugara az ö fejükre szállt vissza, s ott fog tündökölni az a matróna ezüst hajszálai között is.

E 14 fiatal lányka nevei : Bérczy Nina, Draskovics Mathiid, Holló Julia és Róza, Kerekes Mari, Krocefszky Luiza és “Nina, Molnár Teri és Berta, Pethes Valéria, Ring Ilka, Szabó Amália, Sparsam Luiza, Tarjányi Janka.

Reményi rendjeleivel jelent meg az emelvényen, melyek között a legékesebb első osztályú rendjelt maga tűzte mellére: összehegedülvén közel 15 ezer irtot a Petöfi-szoborra! Ily rendjel ellen aztán a legpuritánabb demokratának sem lehet kifogása, sőt, ha már nem lehetünk rendjel nélkül, szeretnök, ha nagyurainkat is mind ilyfélék szerzésében látnok fáradozni.

Reményi nem csak a hangversenyen gyönyör- ködteté a közönséget népdalaival s a Rákóczy indulóval, hanem két napig időzött még Félegyházán a derék Keserű M. úr házánál, hol azt is inditványozá, hogy a tért, melyen a költő első játékait üzé a porban, „Petőfi térnek“ nevezek.

Hát a lakoma ? Ezt se Írták le photographiai hűséggel, az árnyak kimaradtak. Három forintért lehetetett jól lakni, — ha igaz. A leves sokáig késett, mig végre — itt van. De nincs köszönet benne. Alig hogy bele meritenök a kanalat, eldördül az első hivatalos tarack, azaz, hogy egy t o a s z t. Mint lelkiismeretes tudósitó, felugrunk, közelebbről hallgatva a főbíró urat, — ki aligha Angliában nem járt, — mert előre siet a Király éltetésével. Utána harsogjuk az „éljent“, s visszasietünk a leveshez, mely azóta kihűlt. Miután nincs biztos tudomásunk arról, hogy vájjon csakugyan szépit-e a hideg leves — intünk : elvihetik ! Ni, most gyújt rá valaki a második hivatalos toasztra. Szintén sejtjük, hogy a gr. Andrássy minisztériumának szól. — Richtig ! Noha nem vagyunk épen kiváncsiak, de a Patay bácsi arcát szeretnök ! látni, s fölkelünk tehát, — s azalatt megeszik a húst. S igy megy ez folyvást: minden toasztnak egy étel 1 esik áldozatéi.

Midőn visszaküzködünk helyünkre, már megint elvittek egyet, mígnem a jó Plotényi Nándor résztve- j vőleg adja ide kenyérdarabja felét: búzakalász nöj- jön elhamvadó hegedűd porából nemes emberbarát! De bah! mi ez ? Tűz van ; meghúzzák a vészharangot. Nem ! Patay bácsi szólt a repedt vészharanghoz csalódásig hasonló hangon. Nem értjük ugyan, mit beszél, de elég az hozzá, hogy koccint Perceire s a „leendő szabadsághősök: e!“

A sok jó közt, hallottam egy olyan szónoklatot is, melytől elmúlt az étvágyam tökéletesen. Györffy Iván fűszerezte volna meg ebédemet eredeti ötleteivel, ha történetesen ettem volna valamit, de „éhomra“ fűszert nyelni — lehetlen. ______________