Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

Csak később, a városháznál tudtuk meg, hogy > itt vannak négyen. Hát a többi? Bizony nem lett í volna csoda, ha a kard kultusza háttérbe szorítja ' is a lantét, melynek oly kevés képviselőjét láttuk a Petöfi-ünnepen.

Elmondjuk röviden, hogy kik nem voltak jelen ez ünnepen, mely pedig nem csak az egyes költő „apotheozisa“ volt, hanem egy nagy messze kiható megtiszteltetés, melyben anép részesité a költészetet, s melynek egy-egy sugára annak minden képviselőjére esett.

Nem voltak jelen többi közt a költő kortársai és barátai.

Nem voltak jelen a „kis óriások“ sem, kik szeretnének irodalmat csinálni; s kik közül némelyek ajkukon hordják Petőfi nevét, de hogy szivükben nem hordják: azt megmutatták azzal, hogy otthon maradtak. Tán csak nem akarták meg-nem jelenésükkel tisztelni meg ez irodalmi ünnepet?

Nem volt jelen továbbá a magas aristokrácia. Avagy mit is keresett volna egy népünnepen? Ha legalább lóversenynyel, vagy ballettel lett volna ösz- szekötve, s valami „Gladiateur“ versenyló fölött tartottak volna hivatalos emlékbeszédet! Az egy szál gróf Ráday Gedeon anyi minémüségben volt itt jelen, hogy ildomtalanság volna öt az aristokrácia képviseletével is terhelni. Nem volt jelen a hírlapírói osztály, melynek a távoliét országgyűlés idején még leginkább megbocsátható, miután napról napra hangya szorgalommal kell művelnie az Űr szöllejét. Különben pedig, bármenyire tiszteljük is Maszák Hugót, őt1 egy magát nem tekinthettük a magyar sajtó képviselőjének.

De hagyjuk a panaszt. Sőt hagyjuk az ünnepély „eseményeinek“ leírását is, miután az már csak kései ismétlés lenne.

De nem hagyhatjuk emlitlenül a népet, az örökké fogékony nép t, mely ez ünnepnek oly hozzáillő keretet adott. A ki élete jobb részét a pórnép között tölté, (s maga is egy jókora paraszt,) fölemelve érzé magát, midőn áhítattal, levett föveggel látta itt azt sűrű tömegben.

Teljes bünbocsánat neki minden vétkeiért, mert alapjában jó és nemes; tömjénez, lelke sugallatát követve, nem azért, hogy neki is tömjénezzenek; s nem is sejtve, hogy önmagát tömjénezi általa.

S nézzétek ott ama tizennégy babérkoszorús leányt, kiknek neveit egy tudósitó sem jegyezte föl. E mulasztás pótlásaúl álljon itt tehát azoknak névsora,kiknek nem csak az a szerencse jutott,hogy egyik másik vidéki levelezővel keringöt lejthettek valame- i lyik bálban, hanem az az öröm, hogy egy momentuó- zus pillanatban a babérkoszorút ők nyujthaták egy lángelme halhatatlan szellemének! A dicsnek, — meiylyel remegő kézzel övezék a mellszobrot — egy-