Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz
» I r Értesítés a Fetőfi-ezobor ügyében. Nagy örömömre szolgál a Petöfi-szobor alaptőkéjének újra egy jelentékeny összeggel történt gyarapodásáról teheti,! jelentést. Nagyságos Tisza László ur ugyanis általam barátilag fölkérve, említett célra még 1861-ben gyűjtést rendezett övéi között Erdélyben, s buzgalma eredményét rögtön egyik kolozsvári pénzintézetbe helyezé el, Ígéretét birván azonban, hogy az első kedvező alkalommal átadandja azt nékem , a többi összeghez esatolhatás végett. S- ime ő a 827 (nyolcszázhuszonhét) forint 39 krt e hó 13 kán Pesten, édes anyám kezeibe valósággal leté- vén, az közelebbről a pesti első takarékpénztárba befektettetett. Gyümölcsöz tehát ott immár 8767 ft 6 kr. tőkeösszeg, az eddigi kamatokkal együtt pedig 11,000 (tizenegyezer) forint ; s ezúttal hivatkozva a hazai lapokban f. évi február második felében megjelent utÓ3Ó nyilatkozatomra, még csak azt kivánotn köztudomás~a juttatni, miszerint nemsokára szerencsém leend otthon az 1861-ben alakúit szoborügyi bizottság előtt előadnom mindazt, mi ez ügyben 1866. óta történt. Konstantinápolyban, 1867, april 23 kán. Reményi Ede, a Petöfi-szoborügyi bizottmány ideigl. elnöke.