Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

Ida, e nyilatkozat hallatára, pillanatnyira elkomolyodott, mintha azt akarta volna Petőfinek mondani: „nem tudja ön, hogy menyasszony vagyok ?“ de csakhamar erőt véve magán, a másik pillanatban ismét a kedélyes Ida állt előtte, ki pajzánúl mosolyogva mondá neki:

— Mától holnapig.

— Nem kisasszony, — örökre!

— Ön tréfál, édes Petőfi ?

— Hogyan képzelheti, hogy egy költő a legszentebb érzelemmel játszék ?

— Ha az érzelemmel nem is, de a nővel igen.

— De erre okot nem szolgáltattam, hogy kegyed felőlem ilyesmit tegyen föl.

— A nők sem szolgáltattak önnek okot arra, hogy ezt írja felőlük :

Szép állat az asszonyi állat,

Szép, de veszedelmes! —

s én úgy hiszem, hogy mi nők, mondhatnék ezt inkább a férfiakról, mert a csalódás leggyakrabban minket ér.

— Kisasszony ? — hisz azt egy örült mondja! !

— De az az örült az ön „Őrültje,“ s annak eszméi az önéi is.

— Nem, — kisasszony! én a nőket egyaránt tisztelem, s nincs verseimben egy sor sem, melyből az ellenkezőt tudná bebizonyítani, — szólt hévvel j Petőfi, kissé sértett önérzettel.

— Például idézhetem ily kezdetű versét: „Oh az az ostoba falusi nép“ . .. melyben ön oly leköte- lezőleg fest minket kisvárosi és falusi leányokat, midőn így ir: „És a kisasszony milyen kellemetesü

— Kisasszony! ön kegyetlen irányomban, ön í gúnyt űz, s kímélet nélkül főz!

— Oh édes Petőfi, önt nem kell főzni, ön már ! úgyis félig el van sülve, — mondá hangosan felkacagva Ida, mi közben Petőfi kezét gyöngéden megfogva, a tükör elé vezette, a melyben, midőn ez belenézett, az utazás alatt kissé megbarnúlt arcát pillantotta meg.

Mindketten elmosolyodtak. Petőfi Ida kezét