Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

A PETŐFI „VARRÓ LEÁNYA.«

(Egy kis rajz.)

, Kálniczky Gyulától.

(Vége.)

Petőfi egy kissé szerette Idát — ezt tagadnia többé nem lehetett • de arra a gondolatra, hogy Ida már menyasszony, kedélye mindig elborult.

S ha ez a gondolat jutott eszébe, akkor mindig erősen föltette magában, hogy fut Pestre, itt hagyja, elfeledi azt, a kit nagyon szeretni vél, — de a ki már másé.

Csakhogy ez az elhatározás mindig csak addig tartott, a mig Ida megszólalt:

— Édes Petőfi !

Ilyenkor azután ismét a hevülő költő volt, k* nem feledni, hanem csak szeretni tud.

Petőfi mindig otthonosabbnak érezte magát Idával, s noha nem volt sok szavú ember, különösen nők körében, sohasem történt meg, hogy a társalgás megszakadt volna közöttük. Beszélgettek irodalomról, divatról, könyvekről s napi eseményekről; szóval mindenről, a mi önkéntelenül eszükbe jutott.

Csupán szerelméről nem szólt még soha e nő

előtt.

Azt ugyan elmondta neki sokszor, hogy milyen boldog ember lenne ő, ha ilyen szép, okos kis felesége volna, mint Ida; minő szépen eléldegélnének ők azon a nagy Pesten, ö — t. i. Petőfi — fenn a padlásszobában Írna verseket, a szerkesztők aranyokkal díjaznák, — kis felesége pedig a földszinten, csinos boltban fökötőket és kalapokat árúina drága pénzért, s igy mindketten megélnének boldogul. Szóval olyan boldogság lenne az, a minő a hetedik égben sincs!

Természetesen Ida az ily bohóságokra csak nagyokat nevetett. Petőfi pedig neheztelt, hogy mint lehet az ilyen igen természetes dolgon nevetni.

Egyszer föltette magában, hogy bevallja neki szerelmét — de ez nem ment oly könnyen, mint eleintén gondolta; — sokáig küzdött a fölött: bevall- ja-é vagy sem, — mig végre is a szív lebillentette a habozás serpenyőjét.

Egyszerűn s egyenesen megvallotta, hogy szereti.

———. m—'■ '• ---------» ~ ' '"■»—Ú • ri