Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

-- Fetöfi egy köszönií válasza. Kassáról a következő levelet kaptuk! »Tisztelt szerkesztő ur ! A nemzet lánglelkü költőjé­nek Petőfi Sándornak életére vonatkozó mindenféle adatot hűséges buzgalommal összegyűjt a hálás kegyelet. Arra azonban nem emlékezem, hogy valaki följegyezte volna azt az eredeti köszönetét, melyet a tiszteletére rendezett első fáklyás-zene alkalmával nekünk, akkori eperjesi diákoknak válaszként mondott. Petőfi ugyanis az 1845-dik év tavaszán Kerényi Frigyes és Tompa Mihály látogatására Eperjesre ment, mivel Kerényi Eperjesen lakott, Tompa pedig mint a képviselőház jelenlegi elnökének : Péchy Tamásnak neve­lője egy éven át szintén Eperjesen tartózkodott. Akkor irta a három ifjú költő az »Erdei lak« című versenykölteményt. A kollégiumi ifjúság nagy érdekeltséggel kísérte az akkor feltűnt Petőfy minden léptét és szavát s lelkesedésé­ben elhatározta, hogy őt fáklyás-zenével tiszteli meg. A fáklyásmenet nagyszerű volt. Sötét égbolt alatt, a kerületi tábla tőszomszédjában, félkört alakítva, foglalt helyet a tisztelkedő sereg és Endreffy Károly akkori jogász lelke­sen előadott felköszöntőjére a költő ekként válaszolt: „ Édes barátim ! Kedvesebbek nekem e fáklyák lángjai, mint éveken át tömlőé mélyében tespedő rabnak az első nap sugarai. Ha éltem ege egykor elborul s a sors macska-zenével tisztel meg, a mai estére gondolok s fumigálom minden bajaimat. Éljenek ! “ E fáklyás menetre s a költő szavaira, melyeket emlé­kemben híven megőriztem, emlékezni fognak Péchy Tamás elnök és Orczy Gyula országos képviselő is, mert a fáklyás menetben velem együtt mind a ketten részt vettek. Most, midőn a költő szobra leleplezése alkalmával az egész nemzet figyelme fokozottan foglalkozik nagy költőjé­nek emlékével, azt hiszem, hogy érdekkel bir, ha e köszönet szavait — az eddigi adatok kiegészítéséül — a »Főv. La­pok« utján közzé teszem. Hazafiui tisztelettel maradván P. Nagy László, kir. törvényszéki biró.« ' 1 /-4

Next

/
Thumbnails
Contents