Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

gyárul, mint én. De azért nem feledém az öreg szomszéd jelszavát: „Szegénynek lenni rósz dolog, de dolgozni jó dolog.“ Egy zsidótól megtanultam festeni, s lefestettem a többit. Jogász és festő voltam egyszerre, és egy csomó ismeretlen remekművet hagytam hátra olajban és vízben, melyek közül egy még ma is látható nálam: saját arcképem 18 éves koromból, mely még ma is a nevetségig hasonlít hozzám, csak azzal a különbséggel, hogy akkor még a fejemnek a tetején viseltem a hajamat, nem pedig az államon. Tizennyolc éves koromban egy szomorújátékot írtam, melynek cime „A zsidó fiú.“ Dicsöült Petőfi sajátkezüleg másolta le azt, mert pályázatra volt szánva az akadémiánál, és Petőfi volt az, ki fél évvel későbben azzal a hírrel lepett meg, hogy művemet az akedémia dicsérettel tüntette ki. Ez a „zsidó fiú“ volt az, a ki engem elvezetett az eddig követett mindenféle életösvényekröl az irodalom virányaira. Bevégeztem ugyan jogi tanulmányaimat, kivívtam magamnak az ügy védi diplomát, volt is „egy“ perem. Egyetlenegy. Megnyertem én azt. De mikor arra került a sor, hogy a pervesztett szegény ördögöt exequáljam, akkor oda tettem aktáimat fönököm asztalára, 3 búcsút vettem tőle: nem tudok én exe- kúciót végig nézni. Azóta nem látott,engem ügyvédiroda munkatársképen. író lettem. És azóta százötven kötet munkát Írtam, melyek fél millióra menő példányban feküsznek a közönség előtt. De ez mind nem érdem. A mit Írtam, saját gyönyörűségemre Írtam, s minden erőfeszítésem puszta egoizmus volt. Független állást szereztem magamnak a világban, m e- lyet soha semmi más állásért odaadni nem volnék hajlandó. Szolgáljam hazámnak, de érdemeket nem szereztem nála. És azt mondom én önöknek, uraim, hogy: „becsületesnek lenni igen jó üzlet, és a hazának szolgálni igen jó szolgálat.“ Én soha nem szándékozom ezen szolgálatból kilépni.“