Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 7-es doboz

*JÓfcaÍMÓra múlt vasárnapi beszédében adatokat szolgáltatott saját életrajzához is, melyeket — mivel érdekesek ezennel mi is közlünk. így szólt többi közt: „Oly dolgokat mondok el önöknek, a melyeket még senki sem mondott el rólam, s melyeket ! én még senkinek se mondottam el. Gyermekkoromon kezdem. Hat éves korombál nem emlékezem egyébre, mint hogy rettenetesen féltem a zsidóktól. Öreg dajkám tele beszélte a fejemet, hogy a zsidók keresztyén gyermek vért használnak valami tudja isten minő szertartásnál. Az öreg asszony kétségkívül nem rósz indulatból tette ezt, hanem valószínűleg hogy ne sokat ténferegjek az utcán. Da engem ez igazán boldogtalanná tön. Szomszédunkban is lakott egy hosszú szakálú öreg zsidó ; én azt hittem, hogy no ez sok ilyen magamiorma tis fickó vérét kiszívhatta már! és soha sem merészeltem kiséret nélkül az iskolába menni. Kilenc éves koromban egyszer egy szegény tébolyodott izraelita fiúval találkoztam. Annak nyomorúsága mélyen meghatott, s egy verset irtára róla. Tóth Lőrinc barátom, — akkor fiatal akadémikus és hazámfia, — meglátta e verset, magához vette s egy pesti hírlapban közzétette. Talán végzetem hozta magával, hogy első versem politikai hírlapban jelenjék meg. Tizenkét éves koromban jó atyám meghalt. Ügyvéd volt, szorgalmas, derék ember, ki családja részére az otthonias jóllét minden élvezeteit megfeszített munkálkodással megszerezte. Az ő halálával bekövetkezett a nélkülözés megismerése. Akkor odajött hozzám ama zsidó, a hosszúsza- kállú szomszéd, s igy szólt: „Gyermek ! szegénynek lenni, az rósz dolog, hanem dolgozni, az jó dolog.“ Igen, de mit dolgozhassák egy tizenkét éves fiú, kinek még magának iskolába kell járni ? „Majd megjön az.“ És megjött. Szakálas zsidó férfiak meglátogattak s felszólítottak, hogy tanítsam őket magyarul. „Igen, mondák, — magyarúl kell tanúinunk; elébb-utóbb hazánk lesz nekünk Magyarország.“ Ennek éppen harminckét éve. És én tanítottam a nagy zsidó embereket magyar nyelvre, és szereztem magamnak vele roppant jövedelmet, havonkint húsz ftot Tizenöt éves koromban oda kellett hagynom a szülötte várost, s a kecskeméti főiskolába mennem. A kecskeméti főiskolában már nem voltak zsidó emberek, a kiket magyarúl tanítsak, azon egyszerű okból, mert a kecskeméti zsidók éppen úgy tudtak ma-