Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz

Jókai en miniatűr olajba festette barátja arcképét; Orlai emlékverset irt számára ; Petőfi viszont könyekre fakasztotta őket érzékeny szavalatával s a búcsú órájában fölfogadták egymásnak bogy csak mint nevezetes emberek fognak még egyszer összetalálkozni.

Aztán nyakába vette Petőfi a világot, hol tárt karokkal (bár üres marokkal) fogadta első szerelme — a színpad.

Pápáról — hol az ottmaradhatás ügyében minden terve dugába dőlt — Székesfehérvárnak tartott s Borostyán név alatt fájdalom- és örömtelt szívvel állott be Szabó József ott mulató „derék“ szinésztársa- ságába. Örömmel, mert azon pálya küszöbén tudta magát, melyért élt-halt; fájdalommal, mert érezte hogy e lépés villámcsapás lesz szülőire.

De öt szent lelkesedés és forró szenvedély vezércsillaga vonta a szinpadra, melynek tündérfénye mellett a mindennapi élet legbecsesebb képei is elvesztek vagy elhalaványodtak s habár eleinte igen parányi lénynek nézte ott magát, erősen remélte hogy egykor nem lesz utolsó; hitte hogy az ég segédkeze / lesz azzal, ki oly magas eltökéléssel, annyit áldozva lépett a kendőzött arcú istennő oltárához.

Pedig a szini pálya csak töviseit termé Petőfi számára; a rózsákat másnak osztogatta. Egy-egy megszökött vagy meghasonlott szabólegény, kinek nyalka termete volt; iszákos naplopók, kiket dörgő hanggal áldott meg a természet; bonvivant boltoslegények, a kik magokat a szini pályára adva, szerettek magukból bolondot csinálni hogy a közönséget megröhögtessék ; gólyalábu, nyalka borbélylegények, kiket szép embereknek tartottak a kisvárosi tensasz- szonyok: ezek és ilyenek kaptak tapsot — koszorút, quantum satis ; Petőfit, a gondolkodó, a művészetekben élő, sze nvedélygazdag színészt nem vette észre senki. Szerény alakja, kevéssé színpadi arca, korlátolt hangterjedelme — mind rósz ajánlólevél volt számára. Otthonn H a m 1 e t re készült és C o- riolanra; a színpadon vendégeket jelentett be. Ha nagy szerepet adott, az a vő fél y volt a Falusi la- kadalomban, az öreg apa a Velencei hölgyben, a n o- tárius, a Szökött katonában vagy Lear királyban a bohóc. Ő mindezeket tagadhatlanul saját fölfogással játszta, de mibaszna, ha nem volt bömbölő hangja, mely tapsot rázzon ki a karzatokból !

Hogy pedig a taps nem áll valami nehezen a