Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz

A kir. posta akkor az úgynevezett «három liáz')-nak manap már nagy, palotaszerü szélső épületében volt, mely Sehetzel András jogtudor tulajdonaként volt ismeretes, ki minden zsenialitása mellett is, hogy hogy nem, ügyvédi jogától megfosztva, mint szilencziárius szűk körülmények közt agglegényképen éldegélt. E postaépület előtt állt Petőfi őrt számtalanszor a leg- dermesztőbb hideg éjszakákon és napokon egész két órán át. vagy fel s alá sebesen járva egy rövidke fapadlón, vagy a süvöltő szél, szakadó eső elől meghúzódva faköpönyegében. Mintha ma is látnám széllel bélelt szürke felső öltönyében, karján hatalmas fegyverével, e felett egymásba dugott kezekkel, sebesen föl-alá léptetve, terjedelmes bakancsain gyors fordulatokat téve, isten hidegétől csak hogy meg nem vett vézna alakját! A kapu elejébe pipázgatva ki szokott állni az öreg gazda is, ki látva e vézna alakot, küzdve a dermesztő hideggel, kiléte után kezdett kérdezősködni s megtudván tőle, hogy iskolákat végzett és hogy elkeseredésében állott be katonának, nagyon megsajnálta s járatos lévén magam is házához, nekem is részvétteljesen elmondá vele kötött ismeretségét. Ez ismerkedés az öregben a lelkesedésig fokozódott Petőfi irányában, a mint egyszer véletlenül, kezében fegyvere mellett könyvet tartva, s faköpönyegének mélvébe húzódva, olvasás közben lepte őt meg s annál inkább nőtt bámulata, mert az olvasmány diák könyv: Horatius volt.*

Itt s ez utón fejlődött aztán a szerencsétlenségtől üldözött öreg jogtudós és a fiatal katona közt ama belső viszony, melyet viszontagságos életük s szellemük nagysága is rokonszenvessé* emelt. Az öreg klasszikái képzettsége, az ifjúnak ez iránti fogékonysága, alárendelt helyzetéből is kimagasló alakja, tiszteletet érdemlő komoly* Ezen a helyen kellett volna annak megtörténni, mit én, Petőfi szigorú kötelességérzetéből következtetve, költött dolognak tartok, t. i. mintha Petőfi őrálló helyéről, köpenyébe bujtatván előbb egyet pajtásai közül, valami mulatságba átszökött s ott egy órát tánczolt, mulatott volna. Soha életében se volt oly ágaskodó kedvű, hogy ilyesmire vetemedett volna, annál kevésbbó pedig akkor, elcsigázott, elsanyarodott létére. Bizony ily csintalanság, kihágás elkövetéséhez alig volt vérmérséklete s kedély-ruganyossága. De nem is hallottam ezt soha se tőle, se barátaimtól, pedig volt időnk, alkalmunk akárhányszor a megtörténtek szellőztetésére s igy kétségbe kell vonnom ez állítás valódiságát és hajlandóbb volnék ezt is, mint személyéhez fűződött sok más haszontalanságot, puszta ráfogásnak és kigondolt dolognak tekinteni. Igenis, ha belekeveredett a mulatságba, széles jó kedvében ugrált, tánczolt, kurjantott és látszott, hogy forr benne az indulat, de hogy belement volna bárki hívására ily tőrbe, kétségbevonni bátorkodom. Lesz alkalmam még széles jó kedvére hivatkozni, csakhogy az más alkalom- I mai, más körülmények közt volt lehetséges. — Dr. S.