Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz
Ne vidd el tőlem, oh sors, hívemet... Megénekeltem már egy holt leányt.. . Ne kivánd, hogy két koporsó közé Szoruljak, ne kivánd! Hagyd meg nekem, sors, hagyd meg őt nekem ! Hisz ő a díj egy olyan életért, A mely beillik kínkeresztnek is, Ha nem nyer semmi bért. O mennyországom, földi örömem, Földi virágom, égi csillagom, O a mindenség reám nézve és Oda nem adhatom. Vagy vidd el őt kegyetlen hatalom, Vidd el, de véle így ha távozál... Egy tőr megnyitja szívem ajtaját, S lelkem utána száll. (Szatmár.) n. Szép levél... Szép levél, a melyet Írtál, Életemnek élete ! Benne elméd minden fénye S szived minden melege. Oly forróan fested és oly Édesen szerelmedet, Es, ki hinné ? nekem még is Fáj, nagyon fáj leveled. Egy redő ült homlokomra, A midőn elolvasám, S a redő fáj, mintha késsel Hasították volna rám. Leveled virágbokor, de Kigyó lappang a tövén. Keresem én, nem lelém meg, De csípését érzem én. Készakarva vagy nem tudva Bántod ekkép lelkemet ? Mely téged oly véghetetlen’ Es csak tégedet szeret. Ez kellett tehát egészen, Hogy az üssön ríj sebet, A kinek megorvosolni Kén a régiebbeket. Fuldokoltam a habokban, S kezemet fölemelém... S te, hogy mélyebben taszíts be, Csak azért jöttél felém. Jer, leány, és csendesíts le, Jer; s nyugtass meg engemet, Mert az első sziklakőnél Szétlocscsantom fejemet. (Szatmár.) Petőfi Sándor.
