Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz
szólították, hogy mondjon nekik inkább egy szép verset, mire Petőfi rövid szünet után kissé haragosan igy kezdett extemporizálni: Német lányok, csúnya német lányok, Nem jövök én többet ti hozzátok .... De tovább nem folytathatta a leányok felháborodása miatt. Az nem szép, — olyan vers nekik nem kell, — mást mondjon! — kiáltották unisono. Mikor aztán a háborgás lecsillapult, Petőfi — szokása szerint — jobb kezével vékony kis bajuszát pödörgetve, igy kezdé: Szép Petőfi... jó Petőfi.... Albert bátyám közbe szól: . . . «nagy bolond. » Petőfi, ki nem zökkenve tempójából, teljes nyugalommal igy folytatta: De még nagyobb Berti, a ki ilyet mond. Volt erre általános nagy kaczagás, mely a komoly Petőfit is magával ragadta, de a verselésnek többé nem volt folytatása. Atyánknak még később is mindig nagy lelki derültséget szerzett, ha e kis rögtönzések történetét elbeszélte. Petőfi Iglón három kisebb költeményt irt: u. m. «Paripámnak az ő színe fakó», «Egy asz- szonyi állathozi) és «Fresco ritornel» czimüeket, az utolsót a bogárszemü, csinos Csatlós Erzsébet, ki gyakrabban ellátogatott házunkhoz, pattan- totta ki Petőfiből. Mielőtt Petőfi eltávozott volna Iglóról, édes anyánknak gondja volt rá — mintha csak saját fiát kellett volna útra bocsátania, — hogy rendbehozza ; kitataroztatta Petőfinek egész garde- robeját, melyen bizony — mi tagadás benne ? — meglátszott, hogy költő a gazdája. Fekete gubája, melyet «Egy telem Debreczenben» czimii költeményében megörökített, mint már egészen fia- szonvehetetlen uti-ruha visszamaradt nálunk. Ezt az érdekes rongyot öt évnél tovább tartogattuk, mig az ötvenes — ránk nézve igen viszontagságos — évek elején nyom nélkül elveszett házunkból (alkalmasint valamely cseléd vitte magával). Végre elérkezett az elválás ideje. Petőfi május 25-ike körül hagyta el Iglót, érzékeny búcsút véve a családnak minden tagjától. Iglóról Rozsnyónak vette útját, Budapestre csak égy hónap múlva érkezett vissza, az alatt Albert bátyám is visszatért volt oda. Petőfi megérkezése után mindjárt felkereste bátyámat s megtudván tőle, hogy épen Iglóra akar írni, felhasználva az alkalmat, a levelet ő maga kezdte meg néhány sorral, melyeket, mint drága emléket, mai napig megőriztünk. E sorok igy hangzanak:
