Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz

i tőfi mulatságában osztoztak, s végre is ingerülten mondá: «De mégis csak nagy vexa az rám nézve, hogy kutyára jön a nevem!» — Petőfi az eredménynyel teljesen meg lévén elégedve, fel- j hagyott a további ingerkedéssel, s miután Keré- | nyinek megmagyarázták, hogy az a kutya már régóta viseli azt a nevet, ő is megsimogatta .az ő | Vidor druszáját.

Petőfi szerette az efféle tréfás kis boszantáso- ! kát. Egyszer vacsora után atyám, Albert bátyám j és egy-két ismerős — az akkori iglói általános ! szokás szerint — kiültek a ház előtti padra, s pipázgatva (a szivarozás akkor Iglón még nem ! igen volt divatban) elbeszélgettek múltról, jelenről, jövőről. Petőfi valami levélírással lévén él- j foglalva, szobájában maradt, hová bátyám beküldte Miklóst, hogy töltse meg a pipáját. Petőfi meghallván a fiútól, hogy mi járatban van, át- j veszi tőle a pipát s oly keményre tömi, hogy alig szelei, aztán meggyujtotta s e szavakkal adta át neki: «De meg ne mondd, hogy én töltöttem!

I Megígéred?» — «Meg.» — Albert hozzáfogott a pipázáshoz, szíttá, fújta, hol a pipát, hol a szárat piszkálgatta és szidta az öcscse ügyetlenségét, ki csöndes megadással tűrte a szemrehányást. Petőfi ezalatt olykor kitekintett az ablakon és titkos örömmel nézte az eredménytelen kínlódást. Másnap kérdezte bátyámtól, hogy nem erős-e neki az a dohány, a mit este szitt? — «Az a kölyök úgy megtömte a pipát, hogy el se szíhattam.» — «Es nem mondta meg — kérdé ismét Petőfi — hogy ón tömtem?» — «Nem.» —Erre Petőfi látható örömmel fordult Miklóshoz s vállát megvere ■ getve mondá: «Derékgyerek vagy Miklós!» (Ezt Miklós nagy büszkeséggel emlegeti mai napig is.)

Ha Petőfi ingerkedés közben, mit többnyire maga kezdett, egy-egy csípést, szúrást kapott, azt néha feltűnő phlegmával vágta vissza. Nővéreimnek egyik barátnéja egy alkalommal magához hívta barátnőit. Petőfi és Albert bátyám szintén megjelentek a leányok társaságában. A társalgás többnyire németül folyt, de Petőfi magyarul beszélt a tiszta németajkúnkkal is, és korholta bátyámat azért, hogy nem beszél ő is magyarul a leányokkal. Bátyám azonban az adott viszonyokkal szemben inkább szeretett a leányokkal jól mulatni németül, mint nehézkes konverzá- cziót folytatni magyarul, mit ő a hiábavaló önkínzás egy magasabb fokának tekintett. — Petőfi még másnap is duzzogott e miatt, s ebéd után már a leányokkal is perelni kezdett, hogy keveset beszélnek magyarul. Ezek azonban csakhamar más themára fordították a beszédet s fel