Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz
A főváros irodalomkedvelő közönsége nagy érdeklődést tanúsít a Kisfaludy-társaság és Petőfi-társaság havi ülései iránt. Alig képes elférni a hallgatóság. A Petőfi-társaság e hó 6-iki közgyűlése iránt is oly nagy volt az érdeklődés, hogy az akadémia nagy diszterme egészen megtelt. A gyűlés sok érdekes pontot ígért és adott. A társaság legjobb tagjai foglaltak helyet a felolvasó asztalnál, köztük Jókai, s az előadások legnagyobb része Petőfi emlékének volt szentelve. A tizenharmadik közgyűlést Komócsy József, a társaság alelnöke nyitotta meg elnöki beszéddel, a a melyben az idealizmusról szólt. Kiemelte, hogy a társadalomból az idealizmust kiirtani annyi volna, mint a gépezetet megfosztani olajától. «Kenyér! Ruházat! Kényelem ! Szórakozás ! Élvezet!» ezek a refrainek, melyek a nagy gépezet kerekeinek forgásából, a ritlimus nélküli zajból kihallatszanak. Ez a gépezet dolgozik szakadatlanul. Nem fárad soha, csak kopik. De hogy tengelyében, rovátkáiban, eresztékeiben össze ne törjék : arra való az olaj. A társadalmat az idealizmus tartja össze s tartja örök mozgásban. S az idealizmust hiába igyekeznek megsemmisíteni. Azért ne gúnyoljuk a kisebb tehetségeket, kik a nagyok megjelenése közt elterülő időközt betöltik, mert ők tartják ébren az idealizmust, és sokszor szivük vérével táplálják az ideált. Ábrányi Emil olvasta föl ezután a titkári jelentést. Bevezetőleg a tudomány és irodalom egymáshoz való viszonyát fejtegette. Majd a társaság működéséről adott számot. A Petőfi-ereklyék gyűjteménye tavaly is több becses relikviával gyarapodott s a társaság elhatározta, hogy a birtokában levő összes gyűjteményt e czélra készült külön szekrényben a magyar tud. akadémia palotájában fogja elhelyezni. Legnagyobb gazdagodás érte a társaságot e nemben Fischer Sándor tiszteleti tag, Petőfi német életrajzírója részéről, a ki az egész Petőfi litteraturát felölelő, nyomtatványokban és kéziratokban egyaránt meglepő példányokat tartalmazó könyvtárát a társaságnak hagyományozta. A jelentés a Petőfi szellemének való hódolattal végződött, s igy szólt: Ez a végtelenül igazságt szerető, minden társadalmi gőggel és igazsággal szemben kíméletlenül őszinte, de az emberiség minden nemesebb vonásával szemben kimondhatatlanul gyöngéd költői lélek, a lángész önérzetével és bátorságával merte hirdetni a jövendők evangéliumát. Mást nem tisztelt, csak az egyéni érdemet, mást nem szeretett, csak az egyéni szabadságot ; hazaszeretete ezért nem volt speczifikus és konzervatív, hanem radikális és az emberiség szeretőiébe olvadó, épen mint a Schilleré. Ezért kell Petőfit Schillerrel együtt örök időkre oda rubrikázni a «fiatalság» poétái közé, más szóval kimondani azt, hogy «érett férfiak»-nak é költészethez semmi közük. Legyen, Az ifjúság magas röptű idealizmusa megérdemli, hogy két ilyen költőt kapjon ajándékba. De sajnálok minden érett férfiút, a ki nem szereti a szabadságot úgy, mint Petőfi és Schiller szerették; a ki nem gyűlöli a rosszat és nemtelent úgy, mint Petőfi
