Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 6-os doboz

és Schiller gyűlölték ; a ki nem imádja a szabadságban, erényben, jóságban, műveltségben, munkában egy testvériségbe olvadó emberiséget úgy, mint Petőfi és Schiller imádták.»

. A titkári jelentést is megéljenezték. Tolnay Lajos emlékbeszéde következett ezután a társaság elhunyt tiszteleti tagja, Fischer Sándor fölött, ki Petőfiről oly nagy terjedelmű német munkát irt. Először az Íróról rajzolt képet, ki oly szeretettel gyűjtött mindent, a mi Petőfire vonatkozott, s aztán bámulatos kitartással fogott a munka megírásához. Könyvében - mondá Tolnai — elkíséri Petőfit a bölcsőtől a sírig és el lehet mondani frázis nélkül: a sírtól az örökkévalóságig. Méltatta a (il fejezetből álló nagy munkát, a melyen Fischer olv lázas sietséggel dolgozott, mintha érezte volna, hogy napjai megszám- lálvák. Nem kereste a regényest, életet irt és valót; nem torzít, de nem is idealizál, nyugodt, mert igaz, hű, mert csak a hűség teremthet igaz alakokat. Nem félistennek, de egész embernek tünteti fel Petőfit. A munka idolsó részét nagy szenvedések közepett irta Fischer; anyja és testvérei nem egyszer találták őt félájultan, irataira borulva. A hatásos emlékbeszédet hosszas tapssal fogadta a közönség.

A költemények és elbeszélések felolvasására kerül ezek után a sor.

Reviczky Gyula költeménye : «Pán halála», mely egy görög mondát dolgozott föl, azt, mikor Thamus nevű hajós Palodesz magaslatról elkiáltotta : «Meghalt a nagy Pán», s erre mindenünnen sirás és jaj- veszéklés hangzott. Később a kereszténység ezt a mondát összeköttetésbe hozta a Megváltó halálával s Pán halálában a pogányság vesztének halálátlátta. A hatással szavalt költemény után Várady Antal olvasta föl a személyesen is jelen volt Vértem Arnold «Hűség» czimü elbeszélését. E felolvasást is tetszészaj kísérte.

Majd Ábrányi Emil «Az öngyilkos visszatérése» czimű költeményét tapsolták meg. Az öngyilkos leikéről ir, mely odahagyja a testet, de visszavágyik a földre : az öröm, boldogság küzdelmek és szenvedések honába.

Jókai Mór lépett most a felolvasó asztalhoz. Riadó taps köszöntötte. A kitűnő iró a«Tengerszemű hölgy» czimű uj regényéből olvasott föl egy fejezetet: «Az a nő, ki együtt jön velem.» Az 1848-iki márcziusi napokat elevenítette föl, mikor Jókai, Petőfi, Vasvári és Bulyovszkv a néphez intézendő kiáltványt (a 12 pontot) szerkesztették, mialatt Petőfi a «Talpra magyar!» költeményét irta. Potemkinnek hívták a szedőt, a ki e két korszakalkotó műből az első szót kiszedte. Mialatt a kiáltványt és a költeményt nyomták, Jókai szónoklatokkal tartotta a liatvani-utczán hullámzó néptömeget. «Nem atyámfiai, — szólt hozzájuk — nem az az igazi hazafi, a ki meg tud halni a hazáért, hanem a ki élni tud a hazáért!» Beszéde közben megeredt az eső s látva, hogy számosán kinyitják esernyőiket, oda szólt hozzájuk: «ha már az esőcseppek ellen ernyőt feszittek ki, mit fogtok kifesziteni akkor, ha majd golyózápor esik ?» Az esernyők becsukódtak és a lelkesült hazafiuk ott álltak az esőben, nem törődve, hogy átáznak.