Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 5-ös doboz

s hogy belenyugodott végkép, fatalisztikus lemondással abba a föltevésbe, melyről egyik legjobb barátja is, vele egy-testvér lélek megírta : „ . . . a mit sejtett a bir, de nem láttak tanuszetnek . . Ha már most abban a meggyőződésben élt, melyben — ha élt, — élnie szükségképen kellett, hogy öt nemzete nem tarthatja teljes bizonyossággal halottnak: mit gondolhatott: miért nem keresi hát ? Vagy azt hihette, hogy az a nemzet tán eltöröltetett a föld szinéröl, vagy legalább olyan helyzetben van, hogy nem tehet semmit, s őt visszahoznia annyit jelentene, mint elvesztenie. Vagy ha a nemzet oly helyzetbe jutott, hogy visszanyerte rendelkezési jogát, módjában áll visszahívnia elzüllött fiait, keresnie azokat, a kik szemefé- nye, bálványa voltak és még se teszi .... nos, ez esetben mit gondolhatott az élő, az elfeledett költő? Vajon a büszke, önérzetes költőnek, a ki tudta jól, mije ő a nemzetnek : érezhetett valami forró vágyat visszatérni egy ilyen országba ? — Aztán ott van Kossuth. Azt mennyi alkalommal visszahívja nemzete, egyéni elhatározását külső erőszak nem korlátozza, fegyveres őrszemek nem lesnek reá, ezer meg ezer mérföldnyi hó és homok sivatagok nem állják útját ....

Nehány nap előtt, mikor még a gyalázatos misztifikáczió ki nem derült, sok ember okoskodott ilyetén módon azok közül, a kik ma azt mondják: „egy pillanatig se hittem ezt a humbugot.“

A hir abban az alakban, a mint — egy hivatalos vizsgálat eredményeként — megjelent, mennyi embert megdöbbentett és valószínűtlensége, hihetetlensége, képtelen volta daczára megvesztegetett, s arra a gondolatra hozott: „hát ha van benne valami ?“ S a legtöbben úgy voltak vele, hogy a lét és kétely közti hányódásban ítéletüket fölfüggesztették addig az ideig, a mig kétségtelenül ki nem derül, hogy a hir nem való. Ez is csak azt mutatja, hogy még elevenen él a kegyelet, mely hinni késztet azt, a mi valószinütlen, de a minek valósulását még is óhajtanok.

Most már kiderült az egész. A beszéd Petőfi életben létéről, a szibériai ólombányákról, Petőfi ottani felügyelőségéről nem egyéb hát, mint egy idomtalanul kigondolt mese.

Tág tér kínálkozik a jámbor hiszékenyek kigúnyolására.