Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 5-ös doboz

Petőfi . . . nem él.

Karczolat.

t

„En soha se hittem el egy szót se belőle. Én mindig azt mondtam, abszurdum az egész.“

A kivel e hét végén akárhol is találkoztál,

| „adjon isten“ helyett a fentebbi két mondatnak | vagy az egyikével köszöntött, vagy a másikával, vagy mind a kettejével.

Oly tömérdek higgadt, bölcs és okos emberünk támadt egyszeriben, a mint megjött a hire, hogy Manasszes egy kitanult, agyafúrt, impertinens csaló, — hogy hat ország lángra- lobbant fantáziáját le lehetett volna az eszök- kel hűteni.

Ki látta elesni ? Ki látta meghalva ? Hol egy darabka abból, a mit magán viselt, mely bizonyítaná, hogy a csatatéren szedték le testéről? Oly nagyon lehetetlen-e, hogy orosz kézbe jutott, mikor az volt az egyetlen ut a megmenekülésre, tudva, hogy osztrák kézbe jutni egy olyan embernek kész halál ? Egy Petőfi nem akarhatta túlélni hazája elvesztét! De tudhatta-e, hogy az elveszett? S ha tudta volna is: egy megsebesült s talán lázban fekvő ember ura-e elhatározásának? De ha elhur- czolták Oroszország belsejébe, egy Petőfi ne ejtette volna szerét, hogy inkább véget vessen életének, mintsem tűrje a muszka rabságot ? — Mi Túrhatta volna rá, hogy tovább is éljen? Az, a mi a Kufsteinba, Olmützbe, Jozef- stadtba hurczoltakat, a kik pedig biztosan tudhatták, a mit Petőfi csak sejthetett, hogy csakugyan minden elveszett. — De hát ne adott volna életjelt magáról, annyi ideig? Eleinte azért nem, mert nem volt módjában. Később azért nem, mert nem keresték. Tegyük föl egy pillanatra, hogy Petőfi ól, Oroszországban ól, tegyük föl, hogy eltöltött már ott tiz esztendőt. S hazájából ez idő alatt egy kereső pillantás, egy nyomozó lépés, egy kérdező szó nem esik érdekében: mit gondolhat az ilyen ember? Egy élő ember nem tételezheti föl, hogy halálát két- ségbevonhatatlanulbizonyosnak tartja nemzete,