Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
Ti tudjátok, mi volt Petőfinek a haza (bálványa), de többen tudjuk azt is, hogy a haza után családéletében találta minden boldogságát. Petőfi haláláról a segesvári csata után rögtön hallottam, a hírnek azonban hitelt csak akkor adhaték, midőn a legszomorubbat — Erdődön, septem- berben történt találkozásunkkor — gyászoló neje zokogva elbeszélte. Én is azok közé tartozom, kik Petőfit neje kérelmére három héten keresztül keresték. Bekalandoztam Erdély egy részét, Kővár vidékét, Szathmár-, Bereg- s Ugocsamegye azon helyeit, hol legtöbb menekült megfordult s tartózkodott. Beszéltem emberekkel, kik álliták, hogy vele találkoztak; szemeimmel olvastam a szathmári hegy alatti „Becski-ház“ czimü korcsmában ilyen feliratot az ajtón : „Ma éjjel itt hált Petőfi Sándorde kereséseim közben meggyőződ- hetém, hogy a személyugyanazonitást, sok semmirevalók haszonlesésből tették, hogy szívesebben elszálláaoltassanak s megvendégeltessenek, sok jó lelküek kegyeletből, vagy erkölcsi számításból azért : hogy a tisztelt s szeretett költőt többen keresve, feltalálhassák. Petőfi Sándornak két idolja volt : hazája és szerelme. Hitem : hogy ő az elsőért elvérzett. Ha éleiben maradott volna, bujdokolt volna : ezer halál ellenére is felmutatta volna magát szeretett neje másodesküvöjén vagy azután. — Lesztek többen, kik e tételnél kétkedni fogtok! — Erre én igénytelenül csak annyit jegyzek meg, hogy én, ki Petőfi szerelmét ismertem, kedélyét és lelkületét is, a történtek után csak szellemét keresem, s azt müveiben fel is találom. Lanka Gusztáv. XXVII. Lengyel József második levele. (Gobóczi Károly és Thaly Kálmán előadásának megigazitása, 1. V. U. 1860. 47. és 49. sz. Székely-Keresztnr, dec. 10. 1860. Első levelem megjelenése óta, mely, igazat szólva, csakis a Vasárnapi Újság szerkesztőjének tudomására volt írva **), többen nyilatkoztak a Petőfi elestére vonatkozó ügyben. — Egy részének hűtlenségét felderítették mások. Nekem némi átalános észrevételek mellett két levélre vannak megjegyzéseim. Egyik (a VI. számú) Gobóczi Károly, másik (a XI. számú) Thaly Kálmán levele. — Az első levél hallomás utáni azon állítását kell megingatnom, mintha Petőfi Nagy-Selyken túl, tehát Szeben felé, esett volna el. Gobóczi ur, a mint közleményéből kivonom, nem e bérezés hon fia. — Állítását csak hallomásra alapítja. Kisértsük meg az állítás hitelességét. Hogy egymást jobban megérthessük, kérnem kell Gobóczi urat, hogy terjeszsze maga elé Erdély térképét. Keresse fel benne Segesvárt. Ezzel szemben megtalálja Ujszékely községét, hol Bem tábornoknak 1849. julius 30-án főhadiszállása volt. E két helység közti tér valamivel több 2 mérföldnél. Ujszékelyen alól mintegy fél mérföldnyire e Küküllő-völgybe mind balról, mind jobbról majdnem egymással szemben egy-egy völgy nyílik. A balról való megy Szász-Kézd, Szász-Keresztur és Kőhalomnak. A jobbról való Sárd, M.-Zsákod, Véczke, Székely- Szidáson át, a marosvásár- helyi útba. Ezen két völgyön kívül egyetlen völgy sincs Segesvárig, mely e völgykatlanból kiszolgáljon, mert a sárpataki és bunyi rövid völgyületek csak a falukba vezetnek mind bal, mind jobb oldalon, de ott meredek, majdnem járhatlan hegyekbe végződnek. **) Mi ama levél közlését már csak azért sem késleltethettük, mert nemcsak akkor, de most is, annyi különböző részlet hallása után, azt hiszszük, hogy a Petőfi halálára vonatkozó adatok között Lengyel J. ur levele volt a legbiztosabb adatokkal biró, egyszerű, értelmes előadásu közlemény. Későbbi idők gyakran fogják idézni forrásul. — Szerk.