Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz

Erdélyből vettük a korábbi hónapokra vonatkozó következő naplótö- ! redéket e czim alatt :

I. Petőfi és a székelyek.

Bcszterczc, jan. 19. 1849.

Ma fontos hireket kaptunk. Gaalfalvánál nagy csata volt. A fővezér azt irja : hogy e hó 21-kén Szebenben lesz.

Az ősz fővezér felől beszélgeténk : midőn a szobába egy honvéd százados lép. Petőfi volt. Ismerősök lévén: melegen szorítottunk egymással kezet.

O a Királyhágón túli események sötét képei elől menekült Erdélybe. Egy szivárványt látott ő, mint mondá, fellegeinken s e szivárvány őt Erdélybe vezette.

Sokáig beszéltünk, mi neki az erdélyi s ő nekünk a magyarországi dolgok folyamáról.

Estefelé együtt indultam vele vágyaink Mekkája, a hadsereg után Szeben felé. — Bár közleményeink lehangoltságát némileg szünteték : ar- czán még mindig ott ült a sötét felleg, mit Magyarországról hozott.

Maros-Vásárhely, január 21-kéu.

Az utón Petőfi kedélye lassankint felderült. A változatos panorámák, mikben e tündérország még télen is oly gazdag, erős bűbájjal hatottak a

költő lelkére. Ismét a régi kedélyes vidor fiú lett. De ha a beszéd köztünk azon tárgyra került, mely lelkét remegő érdekeltségben, idegeit kinos feszültségben tartá, ismét elömlött arczán az izgatottság pirja. ,,Vagy nem térek többé vi-sza — mondá ilyenkor — vagy csak úgy, ha a háború itélőszéke elé vitt végzetes dilemma jól dől el. Ha elesem : fiamnak Vörösmarty — mint Ígérte — atyja lesz; — nőm pedig — teve hozzá rajongó felmagasz- taltsággal — nem fog engem túlélni.“

M.-V..sárhely , jan. 23.

Megdöbbentő hi.ek szállonganak. Hadseregünk Szeben alatt megvere- tett s Szelindekig visszavonult.

Estefelé a nyugtalanság nyomasztó érzelmei közt ültünk szekérre Sándorral.

Medgycs, jan. 24.

Itt a vendéglőben Lisznyay Kálmánnal találkozónk. A székelyföldről, hol az utolsó hetek alatt sok vész- és dicsőségben osztozott, jött ide ki,hogy, mint Noé galambja, egy zöld ágat keressen és vigyen a kis bárka csügge- dező népének. Viharos örömmel borult Petőfi nyakába. Sirva csókolta összevissza. Utóbb egész szenvedéllyel tört ki : „Hát nincs már ember Magyar- országon, hogy téged, a haza büszkeségét, is koczkára tettek?“ stb. Alig tudta Petőfi lecsendesiteni. „Itt most az én helyem, Kálmán, — itt kell most mindnyájunknak babért keresni s meglásd : az én pegazusom, az ágyuk zenéje közt, csak uj tüzet nyer.“

Nagyselyk, jan. 25.

A mai nap felejthetlen lesz előttem. Medgyes és Nagyselyk közt, a nagyhegyek közt vivő országút egyik kanyarulatánál nagy csapat lovas és gyalog székely katonasággal találkozónk.

„Visszavonulás ez?“ kérdi Petőfi reszkető hangon, kinos sejtelmek sötét borújával arczán, az első sorok mellett lovagló őrnagyot. Az őrnagy, egy száraz zömök férfi, erős kijelelt arczvonásokkal, megállítja szekerünk mellett lovát s rövid szemle után, mit külsőnk felett tartani látszott, katonás rövid