Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz

csont, cserép-darab, s más effélék, itt rendez-vous-t adtak egymásnak; és mintha a koldusok mind ide jönnének levetkezni e földi rongyokat, ha már az égi-dicsőség fényes palástjába kell öltözniök.

Végre a keresett ház előtt álltunk. Egy emeletes, lent egy ajtó s két ablak, fenn három ablakkal. A földszinti szobában egy foldozó-lakatos lakik, s a mint a házba bementünk, egy előszobafélébe, három darab lyukas, szétégett takarékkonyha várta a kifoldozást, az egyik egészen az ajtóban állt három csámpás lábon, melyek egyike úgy előre volt nyújtva, mintha menüettet tán- czolna; balra egy ajtó vezetett a földszinti szobába, s jobbra a falnál egy szúette mángorló, azontúl a lépcsők, melyek az emeletre vezettek. Mi megálltunk, felmenjünk-e? mert a lépcsők előtt egy nagy lecsapó pinczeajtó volt, azaz: csak a nagy, sötét üreg, mert az ajtók hiányoztak róla, s csupán egy rövid korhadt deszka volt rajta keresztül téve hidnak.

— Hát itt lakott Petőfi? — gondolám keserűség és lázongó haraggal. — Most az egész ország büszkén emlegeti, pedig még több okuk volna szégyenleni magukat, ha rá csak gondolnak is! mert mennél több okot adott Petőfi, hogy büszkék legyenek reá, a nemzetnek annál több oka van magát szégyenlen:! . . .

De ha eddig jöttünk, innen már még sem tértünk vissza. S a mángorlóba fogódzkodva végig mentünk a veszélyes hídon; a korhadt deszkadarab mozgott, ropogott alattunk, a mint egyenként átmentünk rajta, de ott még meg is kellett állni, mert annyi rondaság volt előtte, hogy a ruháinkat felszedtük s a deszkáról ugrottunk a második lépcsőre.

A lépcső nem recsegett a régiségtől, mert kőből van, s az az egyetlen, a mi legalább szilárd e házban. Fenn egy olyan konyhába jöttünk, mint egy kőszénbánya, mert már talán évszázadok óta nem volt meszelve, s a füst fényes fekete korommal vonta be a falakat. E konyhából vezetnek ajtók a két első utczai szobába, s egy a hátsó szobába. Itt mindenütt nagyon szegény emberek laknak, az egyik szobában egy asztalos-legény nejével, a másikban egy szabó-család, s a hátsó kis szobában egy szegény özvegy asszony, a ki takarítónő.

Ezt a szobát kerestük mi. Mélyen meg kellett hajolni, mikor az alacsony, kormos ajtón beléptünk, — de minő váratlanul kellemes látvány volt e parányi szoba! Alacsony, hosszas három szög, két ablaka rövid s oly magasan van egészen a gerendázat alatt, mint a kamrákon vagy börtönökön.