Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz

Zilahy, Petőfi jellemrajza helyett — írja Gyulai — bizonyos tekintetben torzképét festi. Csodálkozunk, hogy ha más nem, legalább Petőfi barátai, kik részint szerkesztők, részint hírlapok dolgozótársai, nem szólaltak föl ez életrajz ellen. Igaz, Zilahynak nem rósz indulat vezette tollát, sőt ellenkezőleg, Petőfi leglelkesültebb tisztelői közé tartozik. Majdnem imádja s elragadtatása némi szolgaias érzelemmé fajul, midőn könyve mottójául Ariosto e sorát teszi: „E könyv urunknak lesz szentelve.“ De mit ér a lelkesülés, ha a dicsőített költő hóbortos alakkint tűnik föl, kit se mint embert, se mint költőt nem érthetünk? E tiz ívre terjedő könyv csak adatgyűjtemény s egyéb semmi, Zilahy jól-roszul, kritikával és kritika nélkül összeszedett mindent, mit Petőfiről olvasott és hallott, de nem vizsgálta a tények lélektani indokait és benső kapcsolatát. Nem lévén vezéreszméi, nem tudja csoportosítani az eseményeket. Pe tőfinek csak külső élete tárul fel előttünk s a mellékdolgok, apróságok, esetlegességek, mint gyom a virágot, betemetik mindazt, a mi fő és lényeges. Innen van aztán, hogy a könyv egészen más be nyomást tesz az olvasóra, mint a minőt a szerző czéloz. Egyaránt hiányzik belőle a philosoph szelleme s a művész alakitó ereje, sőt a nyelv gondossága, a styl szépsége is, melyre Zilahy másutt észrevehető törekvést tanúsít. Itt csak ujdonság- irói, tudósítói előadással találkozunk, mely a történetírás alantibb színvonalára sem emelkedik.

Zilahy Petőfit csak mint embert igyekszik rajzolni s egészen mellőzi a költőt; élete minden apróságaira kiterjeszkedik, de szelleme legnagyobb vonásait nem tárja élőnkbe. Ez a könyv egyik legnagyobb hibája. Az életrajz is történetírás, nem krónika, s épen úgy megkívánja a történelmi kri- t ka a phisophiai vizsgálódás és művészi alakítás vegyületét, mint akármely más történelmi mű. E nélkül csak adatgyűjtemény, mely se tanulságot, se gyönyört nem nyújt az olvasónak. Ugyan mit tanulhatni oly életrajzból, mely mindarról hallgat, a mi az Írót irodalomtörténeti személylyé emeli s érdemessé teszi arra, hogy megírják terjedelmes életrajzát? Hogyan gyönyörködhetnénk oly életrajzban, mely sokat emlegeti a költő nagyságát, de a nagyság plasztikai arányai sehol sem emelkednek fel előttünk, és szobor helyett csak kődarabokat találunk a költő sírján?

Zilahy sok mindent elmond Petőfiről, még azt is, hányszor volt ittas, azt is, hogy 1849 ben kinek a lovain ment Székely-Keresztárról Bem főhadiszállására, de költői alakját egy pillanatra