Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz

mait az ócska kanapén, én pedig azért jöttem, liogv elkérjem tekintetes jegyző úrtól a pineekulcsot . . . Hogy vendégem egy pohár borral megkínálhassam.

Mariska szivére szorította a kezét és visz- szafojtott lélekzettel hallgatta a jegyzősegéd szavait.

— Petőfi itt van, — hebegte.

A házigazda harsogó hangon kiáltotta:

■— Még egy terítéket az asztalra, leány! Te pedig, öcsém, vedd lábad nyakad közé és fuss azon nevezetes űrért. Az én vendégem lészen máma. Hadd lássa, hogy nem veszett még ki az igazi magyar urierkölcs. Remélem urak, azt megengeditek, hogy házamnál azt megtapasztalhassa.

A jegyző és a tiszteletes áradozva éltették a házigazdát.

Ezenközben a konyhában is elterjedt a hir, hogy uj, idegen vendég érkezik a házhoz. A tekintetes asszony, — jókülsejü. derék asz- szony, — kipirosodott arccal sietett elő a konyhából. Fehér kötényét felgyürte és lisztes kezét szemérmesen elrejtette:

—János, — kiáltotta szemrehányó hangon, — te nem is mondod nekem, hogy kedves vendégünk lesz vacsorára. Hány csirkét kacsát öljünk még ama nevezetes költő tiszteletére?

—Legyen minden bőven, — intézkedett komolyan a házigazda. Magam a pincébe megyek s megnyitom az ó-bakar hordót. Legyen ünnep a mai nap.

Szólt és kulcsait csörgetve fontosán eldocögött a pince irányába.

És a költő megjelent.

Sápadt arcú, bozontos hajú, fáradt deák lépett he a házba. A csizmája enni kért, s ruhája szabót kívánt; kezében vándorbot, kalapjánál mezei virág . . . Csak a szeme, két szilaj fekete szeme lobogott kevély gőggel, mint valami koldus-királfié. A házigazda megölelte:

— Szervusz, homilimus, — köszöntötte falusi latinsággal.

A tiszteletes komolyan nyújtotta a kezét.

— Hallottuk a jeles poémákat, uröcsém!

— Petőfi, ön az? — mormogta megrettent csodálkozással a jegyző. (Valahogyan másképen élt az álmaiban a költő. Legalább is sárga macslcandrágot kellett volna viselnie.)