Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
Másnap minden jóravaló ember Petőfi után tudakozódott, de nyomára nem jöttünk annak, bogy visszajött volna Kereszturra. A ki pedig akkor a csatából Kereszturra vissza nem jött, bizonyosan vagy elesett, vagy pedig fogságba esett, mert tudni kell azt, hogy sem lefelé — mert ott volt az orosz tábor, és Segesvárnak szász és oláh lakossága — sem pedig jobbra, sem pedig balra menekülni nem lehetett, mert mindenütt akkor az ellenséges érzelmű oláh és szász lakossággal találkozott. A menekvő csakis a Székelyföld felé mehetett, és addig meg sem állhatott egy is, mig Sz.-Keresztúri el nem érte. Hogy Petőfi elesett, nemcsak a fennebbi körülmény bizonyltja, hanem az is, hogy Varga Zsigmond ur derék vendégszerető házához nem jött visz- sza, holott pedig inegigérte volt : hogy ha visszafordulása lesz, el nem kerüli. A csata kimenetele zavarában — midőn mindenki csak saját személye megmentéséről gondolkozott s gondoskodhatott : többen látták Petőfit gyalog benn az országút közelében mélázni, s a kozákok rohama is úgy találta, mint a körülmények mutatják. Ha az erdő szélén harczoló gyalogság közt lett volna, még gondolhatná az ember : hogy azon nehány gyalogkatonával, kik egy árkon fel megmenekültek az erdőbe : ő is megmenekült, akkor is, mint azoknak Keresztur felé kellett volna jőnie. Én azon nem építek semmit, hogy. azután itt, meg itt látták, hisz a mit eddig olvastunk, még mind a harmadik s negyedik szájból került. *) Nekem még 1850-ben mondotta két fiatal ember különböző alkalommal, hogy Petőfit azon év telén mint menek- vőt látták Marosszéken; az egyik, ha jól emlékszem, honvédeknél őrnagy volt. Ez azt mondotta, hogy Petőfit drótostót gúnyában látta, Göcsben a Csanádi háznál beszélt is vele. A más fiatal ember egy mérnöki segéd volt. Ez azt mondotta : hogy ő Petőfit Marosszéken egy pap házánál látta mint me- nekvőt. Én akkor sem adtam hitelt sem egyiknek, sem másiknak. Láthattak ők oly menekvőt, ki felhasználta a Petőfi nagy nevét, hogy annálinkább részvétre gerjeszsze maga iránt az embereket. Hiszen, tudjuk, hogy akkorában egy bizonyos fajtájú embereknek keresetmódjuk volt, hogy nem üldöz- tetve senkitől, mégis futottaki; egy-egy derék ember nevét magukra ruházván becsületes házaknál élődtek, csaltak, s még loptak is, s azzal tovább álltak. Azt is szentül hiszem, hogy igy akárhány helyt felhasználták a Petőfi nevet, de azt még sem hiszem, hogy él, s addig nem is fogom hinni, még ujjaimmal meg nem tapogatom, vagy a szerkesztő ur lapjában ki nem írja, hogy testi szemeivel is látta mostanában. Marosi János. XXXII. Kápli Lajos lelkész levele. Kis-Baboth, (Győr) jan. 2. A Vasárnapi Újság m. é. 52-ik számában Kiss Elek ur a Petőfi Sándor halálát bizonyitgatni akaró adatok ellenében életbenlétét bizonyítgató adatokat közölvén, mint tekintélyt, Györmegyében kebelezett kis-babothi helység evang. lelkészét, állítja fel, „kihez — úgymond — Petőfi Sándor az 1854-ik év egyik nyári-alkonyatán porosán s napelbarnitottan betért.'' Ez a lelkész én vagyok! Amaz állítás bár igaz, mindamellett én, kit a dolog legközelebb érdekel, s ki az ügyhöz tiszta lelkiismerettel s alapom meggyőződéssel szólhatok, még Kiss Elek ur fólszólalása folytán sem veszem fel toliamat, megerősíteni annak állításait, mert még nem véltem elérkezettnek azt az időt, melyben e *) Egyetlenegy esetet kivéve. Szerk.
