Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 4-es doboz
utódai a mi fiatal korunk poétáinak Vitéznek és Bercsényinek. A jegyző megsodorta keskeny, bunkor- gós bajuszát: — Bizonyos Petőfi Sándor a legjelesebb, urambátyám, magam is olvasom a költeményeit és nagy elismeréssel adózom neki. — Petőfi ? — mormogta a tisztelet es. — Mintha hallottam volna ezt a nevet. Talán nőm. vagy húgaim említették. Költő volna? Még pedig a javából! — szólt most Mariska az ablakon keresztül. Éppen most olvasom néhány költeményét a Hölgyfutárban. A szerkesztő a csillag alatt megjegyzi, hogy az ifjú költőnek e sikerült közleményeit örömmel nyomtatja le. Én azt mondom, hogy félisten e költő s életem egyetlen vágya volna őt szemtől-szembe láthatni, megcsodálni . . . A nap már lenyugodott és a házkörüli öreg akácok sűrű árnyékot vetettek. A homályban nem is lehetett nyomban észrevenni hogy valaki áll a tornácon kivül és hallgatja a beszélgetést. Most előlépett, Kátfalvi volt, a jegyzősegéd, fiatal principálisnak még fiatalabb segédje. A bajusztalan arcú, nyurga ifjú most megszólalt: — Mariska nagysámnak a kivánsága már is teljesedett. Petőfit látni fogja, akár holnap ... ! — Hogyan? — kiáltott fel Mariska es elpirosodott. — Rétfalvi ur ön gonosz játékot üz kedves költőmmel. — Én mondom, látandja^ nagysám, — mondta a jegyzőséged olyan erőltetett mély hangon, amilyen mély hangon a nagyon fiatal emberek szoktak beszélni azokkal a nőkkel, akiknek tetszeni akarnak. — Petőfi itt ,van! — Petőfi itt van? — kiáltották csaknem egyértelmíileg a férfitársaság tagjai, még a házigazda is, aki e nevet sohasem hallotta, csapán annyit tudott róla, hogy viselője költő, — Itt van! — ismételte a fiatalember megzavarodva a hirtelen támadt érdeklődéstől. (Ő azért jött az uriliázhoz, hogy érdeklődést keltsen az ifjú költő iránt és esetleg vendégnek meghívhassa, mert maga is szegény, kálomista diák-gyerek volt.) — Petőfi az este megjött. Iskolatársam volt Pápán és több levelet váltottunk. Kopogtatott kis szobám ablakán és én szivemre öleltem. Jelenleg piheni utazása fáradni-
