Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 3-as doboz
Íja 06” tek mi. eilendem sm, íet. sak iléint kát ön sédé inkát esz ats Júliák isa ar- t a olt rte ja- ist. tte et3SZ időz. zó Valóságos téli kert volt, fehér márványmeden- | özével, melyből szökőkút lövellte fel a sugarát, a I háttérben ritka madarak nagy kalitkájával. Itt szokott ábrándozni a boldog időkről, midőn még egészen az övé volt György. A nap arany fényben ragyogott, a virágok ünnepeltek, csak a szegény Klára szive gyászolt. Lassú léptekkel járt fel és alá; szemei megtartották még egykori ragyogásukat, de közelebbről megtekintve, észre lehetett venni körülöttük a kékes kört, mely a nők korát és szenvedését árulja el. Azonban még mindig igen szép volt, a színpadon, a lámpák fényénél még mindig elbájolta volna a közönséget. Különben nem szenvedett oly sokat azóta, hogy kibékült György gyei. Megbánni látszott hibáit, meg- kettőztette a neje iránti előzékenységét. A reggeli után naponkint távozott s egyik estét is a házon kívül töltötte. De éjfél előtt mindig hazatért s jó híreket hozott magával. Az értékek, melyek tönkre tették, újra emelkedni kezdtek s a fizetés napja alkalmasint nem lesz oly terhes, mint gondolá. Remélhetett tehát, s különben is bizonyos volt abban, hogy fizethetni fog a hó végén, mert a palotát eladták, még pedig igen előnyös feltételek alatt. (Folyt, köv.) Emlékbeszéd Arany János felett. A magyar tudományos akadémia 1884. junius 8-ki ünnapéjyes közülésén tartotta Szász Károly, r. tag. (IV). Alkotásai szilárdsága, az anyag művészi beosztása, a jellemzés gazdagsága és ereje, az alakok szob- rászi kidomboritása: Zrínyire emlékeztet, az első magyar epopéia költőjére, a ki barczok közepeit irta nagy müvét, melyben a keresztény eszme által áthatva, isten kiválasztottjának festette nemzetét és hősét s isten végzetének ennek önfeláldozását; de eszméjét a magasból le tudta hozni a földre, s igazi emberekben — csontból és húsból valókban testesíteni meg, magyarokban és törökökben, férfiakban és asszonyokban, mint kívüle senki más, csak ez, a kit vele egyenlő rangban, az első magyar epikusnak nevezünk. Éppen úgy osztozik a nyelv művészetének dicsőségében Vörösmartyval. A nyelv e ritka mestere, ki nyelvújításunk korszakában uj költői nyelvet teremtett, kinek kezében a toll csaknem ecsetté változott, oly gazdagon tudott színezni, csaknem hangszerré oly zengzetes tudott lenni, s oly nagy hanglétrán játszott, a fuvola leglágyabb s a hegedű leg- szivolvasztóbbhangjától a zongora legviharosabb hangversenyéig: Vörösmarty, a nyelv zengzetességében örökre példány marad; az volt Aranynak is. Mértékei zengzetességéii kívül, mely kivált a klasszikái formákban éri el tetőpontját, a Vörösmarty nyelvébeni ritka báj mellett csodás erő van, kivált festéseiben jelzőiben, merész fordulataiban, melyekben ő is szeretett a régiséghez fordulni s felújítani, a mi feledésbe ment, de becsét el nem veszíthette. Arany ugyanezeken a nyomokon járt s nyelve, ha nem zeng- zete8ebb, de még szabatosabb az övénél. Vörösmarty a nyelv páratlan zenésze, a ki a nyelvvel festeni. szinezni, eleveníteni tud; egykét sorral egész hangulatot költ s elringat és elandalit rajta. Arany is tudja ezt, s a mellett — mint a nyelv valódi szobrásza — úgy bánik e durva anyaggal, mely a viasznál hajlékonyabbá s formálhatóbbá válik kezei alatt s melyből ő tetszése szerint alakit, kidomborít, előállít s megfoghatóvá tesz, egész képet, sőt csoportozatot várázsolva elénk egykét vonással. A népköltő dicsőségében Arany Petőfivel osztozik, a ki — első felléptétől elragadtatva — a Toldi írójához elküldötte lelkét s azt mondá neki jós- latosan: »Mit én nem egészen dicstelenül kezdék, Folytasd te, barátom, teljes dicsőssóggel !* Petőfi bizonyosan zseniálisabb,dusabb képzeletű, változatosabb, csapongóbb költői természet. Azt, a mit az ő korában minden magyar gondolt, érzett csak ő tudta teljességében úgy kifejezni, hogy mindenki megértse. Ebben van páratlan népszerűségének titka; meg a szemlélet közvetlenségében, az alkotás egyszerűségében, az érzés őszinteségében, az általa rajzolt képek valódiságában — s talán mindenek fölött a dalolhatóságban, mely költeményeit bevitte a kunyhókba, a fonókba, a pusztai cserénybe, s lányok és legények ajkára adta egyszerre. De olvassa valaki Toldit; sanép egyszerű jellemének, gondolkodásának, beszédének, találhatja-e tökéletesebb mását annál? Olvassa Buda halálát: s ős eredeti nyelvünk ódon zamatja nem üti-e meg, mint a virágillat, lelke legfinomabb érzékeit ? Arany nyelve ha dalolhatóságban — egyes kevés darabját kivéve — nem versenyezhet is a Petőfiével: tősgyökeres eredetiségben s gazdagságban azt is felül múlja; mert mig a Petőfi tiszta magyarsága csak a jelen nyelvszokásra s népünk mai nyelvére szorítkozik: Arany a régi irodalomból is, egész a középkori hagyományokig, fölkeresi, szókban, kifejezésekben, szófüzésben és fordulatokban, a mi jó, szép és zamatos, megújítja az elavultat s föleleveniti, a mi feledésbe ment. Munkáiban cly gazdag tárházát találjuk a magyar szókincsnek s a magyaros kifejezésnek és szólambeli sajátosságoknak, a nélkül, hogy valaha keresetteknek vagy erőitetteknek látszanának, mint egyetlen más írónknál sem; a mi teljesen igazolja akadémiánk elhatározását egy Arany-szótár létesítése iránt, melyben a régi és mai magyar szók, kifejezések
