Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 3-as doboz

sértette: rögtön elmondá véleményét s perczig sem habozott Nem vizsgálta, nem mérlegelte a dolgot. Amint a pillanat hangulata parancsolá: kiöntötte haragját s dühét. A szenvedélyes fölindulások hatalma alatt állván : költői világnézetét átvitte a reális életbe is, mely homlokegyenest ellenkezett a múzsák világával. Szerette a túlzásokat, a végleteket és szélsőségeket. Sokszor affektálta is. Ő maga könnyen fölindult költőbarátjainak egy-egy élesebb, nyiltabb, gúnyosabb ötletén ; de nem szerette, ha az övén fölindultak. Barátjai azt mondották, hogy a közönség elkényeztette 3 túlságos szeretetével üldözé. S barátainak igazuk volt.

így aztán nem csoda, ha sokszor nagyon is érezte szellemi felsőbbségét, s bár a legtöbbször jóizü, derült humorral emlegeti: barátai közül többen úgy hitték, hogy lenézi s megveti az ő társaságukat s uralkodni akar fölöttük. Igaz, hogy Petőfi egész a vakmerőségig hitt és bízott jövőjében s költőkollegáiról egy-egy tréfájával, szeszélyes ötletével erős kritikákat mondott: de azt, kit tisztelt, kit igazán szeretett, ki iránt méltánylatot érzett, akinek fényes tehetségét maga is elismerte, a világért sem sértette volna meg haragból, daczból, indulatból. Mindenesetre érteni kellett Petőfi jellemét, behatni szive rejtekeibe, amint Arany leginkább felfogta az ő egyéni jellemét valamennyi barátja közül.

Tompa e tekintetben egészen más ember volt.

Meghitt barátai körében nem ismert szellemi fensőbbséget, dicsvágyat, hírnevet. Költő volt virágos kertjében, a mezőn és erdőn bolyongva, mikor nézte a lenyugvó vagy fölkelő napot, mely táborban füröszté az egész tájt, vagy mikor csendes magányában önistenével társalgóit; de a költő álmait és ábrándjait soha nem vitte be a reális életbe, a társalgásba. Itt vidám, jókedvű adomázó volt, kinek elbeszélésén halálra nevethették magokat társai, de nem vegyitett a társalgásba semmi hóbortot, fönhéjázást, gúnyt. Semmi sem mutatá benne a költőt, ha csak ember- szeretete, műveltsége, simulékonysága nem. Itt csak ember volt, a szó legszebb értelmében, jóbarát, kedélyes, vig társ, ki örömest beszélt mindenről, csak arról nem, amit valami szentebb, istenibb hevülésnek tartott, a költészetről. Barátaihoz egész a rajongásig ragaszkodott s nagyon rosszul esett neki, ha valamelyiknél csak némi jelét is vélte a szeretet hiányának. Nem örömest tűzött össze senkivel sem, annál kevésbbé költőkollegáival. De, ha volt valami félreértés közte s barátai közt; simán szerette elintézni. Indulatát, felhevülését, türelmetlenségét a filozóf nyugalmával iparkodott mérsékelni, s bár amazok erőt vettek rajta olykor-olykor, kedélye nemsokára visszanyerte nyugodtságát s derültségét. Féltékeny volt