Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 2-es doboz
(Petőfi emléke Aszódon.) Az aszódi gymnasium homlokzatát emléktáblával díszítette fel a lakosok kegyelete, mely megörökíteni kívánta a szerény épületet, melyben a nemzet nagy költője tanuló korában két évet töltött. Az emléktáblán a következő sorok állanak: »Petőfi Sándor itt járt iskolába 183 s/6—183 7/8Itt lobbant fel a láng itt nyerte olympi tiizát a Legszeretőbb költő, a haza Tyrtaeusa. Szelleme bölcsőjét itt hü anya őrzi, szege'ny bár: Kincse e lángemle'k átragyog ifjaira! Emelte a kegyelet 1875, május 26.« Ez alkalomból a »Váczvidéki Lapok« több részletet közölnek Petőfi fiatalkori dolgairól. Petőfinek köztudomású hajlama a szinészi pályához már Pesten mutatkozott s atyja, mert fia »sokat ólálkodik« a szinházok ' körül, lehozta a fiút Aszódra, hol őt Korén István jelenleg szarvasi tanár kezére bízta. Mint Korén erősiti, Petőfi csakhamar kitűnő tanulónak mutatta be magát, mit különben a »Váczvidéki L.« által közlött bizonyitványok is, melyekben ben csupa eminentiák fordulnak elő, eléggé igazolnak. Különösen kitűnt szép Írása, csinos rajzai s főleg a harmadik évben merészsége és daczos jelleme által. Szerette magát magyarnak nevezni s mint tanára beszéli, ki more patrio az időben még kukoriczafosztás- ra is használta tanítványait egy kukoriczafosztás alkalmával vitatkozás közben azon szavakba tört ki, hogy a »tótok közt egy becsületes ember sincs«, mi annál nagyobb feltűnést keltett, mert anyja alig beszélt magyarul, nagynénje meg épen csak tótul tudott s apján is észrevehető volt a nógrádmegyei származás. Midőn Aszódra színészek jöttek, Petőfi minden áron bizonyítványt kért tanárától, mert a színészek nem akarták őt a nélkül felfogadni. Apja érte- sittetvén Sándor kívánságáról, eljött Aszódra s amúgy mészáros módra világosította fel fiát óhajtásának helytelen voltáról. Aszódon élő iskolatársai sok pajkosságot mesélnek az életvidor fiúról. Égy ízben házi asszonya ruhájában ment az iskolába ; máskor tanárának sonkáit és füstölt kolbászait csente el több társával együtt s azokkal a tanárt névnapja alkalmával megajándékozták. Később azonban sokkal komolyabb lett, s mint tanára mondja, tanuló társai körében egy »erkölcsi szövetség« létesítésén fáradozott, melynek czélja lett volna a botrányos beszédeket megakadályozni. A szövetség ugyan nem jött létre, de Petőfi indítványa szelleméhez híven viselte magát. Még most is áll a ház, melyben lakott s két évvel ezelőtt még a pad is az iskolában volt, melyre Petőfi nevét ráfaragta.