Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 2-es doboz

(Petőfi utolsó levele.) Petőfi neje, halála előtt, férjének hozzá irt több levelét megsemmisítette s csak néhányat hagyott hátra. Ezek közül kettőt a »Vas. Újság« mai száma közöl. Az utolsó levél, s minden valószínűség szerint, egyáltalában Petőfi u t o 1 s ó i r a t a, igy hangzik .Maros- Vásárhely, jul. 29. 1849. Kedves édes Juliskám ! E szempillantásban értem ide vissza hat napi szakadatlan utazás után. Fáradt vagyok; kezem úgy reszket, alig birom a tollat Megkaptad-e előbbeni két levelemet? egyiket innen, a másikat Kézdi- Vásárhelyről írtam. Elmondom röviden utamat Itt hallottuk, hogy Bem egy csapattal Moldvába ment. Utána rugaszkodtunk Udvarhely, Csíkszereda, Kézdi-Vásárhely, Bereczk-felé; — ott találkoztam vele, már visszajött Moldvából, hova lázitó proclamatiókat vitt be s ráadásul kegyetlenül megdöngetett négy ezer oroszt egy zászlóaljjal. Bereczken jön hozzá a tudósítás, hogy Szász- Bégennél megverték a mieinket, s ezek borzasztóan szétfutottak, vágtatott tehát ide a bajt helyrehozni, Kézdi-Vásárhelyen, Sepsi-Szent-Györgyön, az Erdővidéken, Udvarhelyen keresztül; én vele. Rohantunk szinte megállás nélkül. Iszonyú ut volt. Most vagy két napig itt leszünk, mig a sereget egy kissé rendbeszedi, aztán mit teszünk? ő tudja.Előbbeni levelemben Írtam, hogy Csik-Szeredának és Kézöi-Vásárhelynek gyönyörű vidéke van; Sepsi- Szentgyörgyé talán még szebb, a város is jobban tetszik. Majd körülményesebben megvizsgáljuk, ha együtt utazzuk be Háromszéket, mint a fészket rakni akaró fecskék. Bemmel Bereczken találkoztam ; megálltam hintája mellett, s köszöntem neki ; ő oda pillant, megismer, elkiáltja magát és kinyújtja felém karjait; én fölugrom, nyakába borultam, összeöleltük és csókoltuk egymást, »mon fils, mon fils, mon fils!« szólt az Öreg sírva. —