Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 2-es doboz

gát költészete varázsának s fölismerte benne ihletett dalnokát. Petőfi Sándor a magyar nemzeti költészet ujjáteremtője. A reformátorok merészségével, óriási hatásával lépett elé s colossális léptei alatt összedőlt a múlt korszakok minden iskolája.Előtte is éltek nagy tehetségű költők, kik a szépet tartalomban és formában érvényre emelték, kik a magyar nyelv kiképzése körül halhatatlan érdemeket szereztek maguknak s egy és más tekintetben kiérdemlik az utókor méltány- latát, de csak ő fejezte ki először igazán, tősgyökeresen, őseredeti hévvel a nemzet szellemét, a specialis magyar érzületet, ő adott hangot annak, mi a magyar természet légmélyén századok óta elvarázsolt kincs gyanánt rejlett.

A nemzeti jellem minden sajátsága benne volt; egyénisége e g y a nemzetével. Féktelen szilajsága, romboló heve, határt nem ismerő odaadása mindenért, a mi nagy és szép, szikrázó genialitása, mely mint a forrongó tenger a gyöngyöket, úgy hányta fölszinre a gondolatokat, heves phantasiája, leplezetlen egyszerűsége, — mind a magyar nép jellemét tükrözteti vissza. A mi másokban elszórva jelentkezett, azt az ő költészete egybefoglalva mutatta föl; a mi másokban töredék, az nála egy szivet-lelket elragadó egész. Lehet-e csodálni, hogy e pompás tünemény elhomályosított maga körül mindent s a nemzetben oly lelkesedést támasztott, mely máig sem vesztett erejéből? S mily bölcs kiszámítás a végzettől, hogy e tüzlelket oly időszakba helyezte, mint az akkori volt! Nemzetünk ébredezni kezdett; a százados álom bilincsei tágultak; a lelkeket sóvárgás fogta el s az ébredés, a szabadulás mámorában a költő után csengett, ki nagy tettekre lelkesítse! Az alvó tenger forrongásba jött a forradalom közelgő viharára s a hullámok magasra tornyosultak. Ekkor állott elő Petőfi, mint egy uj Tyrteus. A nemzet szivét átjárták a lelkes dalok s megtisztult a költészet tüzében, annál méltóbb áldozatot viendő a hazafiság oltárára. Ezredéves bú áradt ki e soha nem hallott, csodaszép dalokból s a nemzet eltemetett lelkesedése kelt ki belőlük, a szabadságmámor túlföldi gyönyörével.

»Oh szabadság ! hadd nézzünk szemedbe 1 Oly sokáig vártunk rád epedve,

Annyi éjen által, mint kisértet,

Bolygott lelkünk a világban érted ! 1

Kerestünk mi égen-főldön téged Egyetlen egy igaz istenséget,

Te vagy örök, a többi mind bálvány,

Mely leroskad, egyideig állván !«