Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 1-es doboz
A magyar nemzet, mely letörlé Garay özvegye és árvái arc/áról a kétségbeesés égető könyiiit; mely fényes nevelietést s teljes anyagi jólétet biztosita Vörösmarty özvegye éB árváinak, az a nemzet, mely az idegen hajlékba szorult magyar Akadémiának dicső palotát rak, as a nemzet, az a miveit magyar közönség, mondom meg tudja magától tagadni iáját kényelmét, meg tudja vonni magától, s ha kell szájától is forintját, fillérjeit; de a mit elvont, megtagadott magától, azt vetélkedve siet oda adni Petőfi szobrára, vagy a nevét viselendő szcpliteraturai alapítványra; mert Petőfi a n emzetnek büszkeségei Ismeretesek az Akadémia iveiről és máshonnan is a szives és sikeres hazafi gyűjtők, Ők ha megkerestetnek, hangya szorgalommal hordják össze egy nagyra fölhalmozandó garmadába a részvét és kegyelet filléreit, forint jait S nagyobb adományait és gyűjteményeikről, az Akadémia vagy a Kisfaludy-társasággal együtt a nyil- T4nOMág előtt számot adandnak. gseket jól esett és tartoztam is, mint saját és e vidéken számos más hozzá értő véleményét is elmondanom. Szóljon más is, legyen megvitatva ez ügy, ha egyszerű fölazólalás nem elég eldöntéséhez. Az Akadémia, a Kisfalndy-társaság és a nagy közönség miveltebb része azok, kiket ez ügy teljes és dicsőséges intézése bevégzése, leginkább illet. — Reményinek sem derogálhat, külön begyűjtött sommáit, az Akadémia vagy Kisfaludy társaság rendelkezése alá saját beleszólásának, befolyásának, mint jáltalam is a Petőfi bizottmányba tiszteletből bevétetendőnek, fönntartása mellett oda adni. Az igy egyesítendő egészen nemzeties színű országos adakozás méltó lesz Petőfihez, s a szobor és alapitvány- tőke is, mely a lángész magyar nép-költőt és költőt dic8Őitendi, csak igy lehet és lesz is méltó a magyar nemzet nagyságához. Szakái Lajos.