Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 1-es doboz

Petőfi, Pesten állítandó szobra ügyében. Az irántam mindenütt nyilatkozó rokonszenv, mély e 1 boru 1 ásra szoktatott; merengöbbó, figyelme­sebbé lettem azon k'tünőink érdemei iránt, kiket még inkább az egész nemzet tisztelete kisér, kik nevü­ket megörökiték, — de látható diszemlék nem em­leget. Így jöttem a szerencsés inditváDyra, mely milliók óhajtását fejezi ki. Ha hegedűm hallgatóim szivét megindította : engemet az ő érzékenységek hájolt, s ily nemes biztosíték mellett szivem és becsületsza­vam mertem letenni a nemzet tengerébe, midőn a Petőfi országos emlékszobort szóba hoztam. Majd tiz évig olyan ország lakosa lévén, mely az alkotmányos szabadság mintaképe, csak becsülni ta­nulhattam azon erényeket, melyeknek az egyesülési jog : szüiőanyja. Avagy szükség e figyelmeztetnem azon nemzeti és magán-jótékonysági soknemü gyüj lésekre, melyeket a szabad Albion minden egyes pol­gára tetszése szerint megindíthat ?! Ha az indítvány helyes és bizalom van a személyben : az ügyet siker és diadal koronázza. Imádott hazám ismét küszöbére lépvén azon szent­egyháznak, mely hosszú tiz éven át előtte zárva vala: mint Kis-Kun-Halas redemtus polgára, egyik sze- mélyes és alkotmányos jogomat a legszebben véltem gyakorolhatni, midőn a Petőfi országos szoborra on­nan intéztem a nemzethez íelhivásomat. Úgy gondolom : e haza minden helyéről lehet az or­szághoz szóiani, ha a szó szivekhez intéztetik. Pest, a főváros, csak előkelőbb helyről, de melegebben nem szeretheti a hont, mint a magyarság bármely kis fészke. De a mennyiben a nyilvánosság közlönyei a szék­városban nagyobb tért DyitDak : megérkezésem pil­lanatára tartottam fönn, hogy arról, mit a Petőfi-ü^y ben tettem, s ezután még inkább tenni fogok, Ígéretem szerint a nemzet előtt számoljak. Én a Petőfi szobrát magamnak úgy képzeltem, hogy a ki lánghevü dalai á’tal a magyar népszellemnek hal- hatlan kifejezést adott: annak emlékét olyan szobor il­leti meg, mely művészi fenséges alkotásánál fogva, a múlandósággal szintúgy daczoljoD, m nt az ő dalai, és a nemzet szivét oly büszke dobogásba hozza, mint az ö dalai.

Next

/
Thumbnails
Contents