Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

14

folyékonyan társalgóit a portugált, angol, holland, dán, orosz, lengyel, cseh, szerb, horvát, magyar, török, ir, belga, oláh, albán, bulgár, illír, lapp, persa, szankrit, kurd, georgiah szyriai, khaldeai, khinai s több más ázsiai és afrikai nyelven. Élete végén több mint hetven nyelven beszélt és irt.

Az ő példája mellett minden egyéb példa elhomályosul, holott magokban véve ezek sem érdektelenek. Kemble Jánosról tudva van, hogy három nap alatt szorul szóra betanult egy terjedelmes angol hírlapot. Dillon Eóbert, ha este elolvasott hat hasábot bármely nagyobb lapból, másnap reggel egy szó hiba nélkül ismételte. Fuller János, a mint valami egyházi beszédet végighallgatott, az utolsó betűig hibátlanul irta le. Nem akartak neki hitelt adni; kéziratát összehasonlítván a lelkészével, azzal teljesen egybevágott. Skaliger százsoros verset egy olvasásra föl tudott mondani. Senecáról pedig azt hagyta fenn emlékezetben a történelem, hogy képes volt egyszeri hallás után kétezer szót, még pedig minden összefüggés nélküli szavakat ismételni. A bámulatos emlékező-tehetségii Magliabcchit egyszer erős próbára tették; egy ur valami kéziratot kölcsönzött át neki, mit ő átolvasván, visszaadott; a kézirat tulajdonosa egypár nap múlva kétségbeesett arczczal jelent meg lakásán, sopánkodva, hogy a kéziratot elvesztette, egyúttal esedezett előtte, hogy, ha emlékeznék a kézirat egyes tételeire, Írja le azt csak úgy emlékezetből; a tudós nem vonakodott s az egész tanulmányt szóról szóra leírta; többé nem kételkedtek határtalan tehetségében. Cyrus tudta volna minden egyes katonája nevét; az meg már minden kétségen kívül van, hogy első Napoleon e tekintetben szintén mester volt. Egy korszikai gyermek járta be a negyvenes években Európát, a ki négyezer összefüggés nélküli szót tudott sorjába visszafelé elismételni. Euler, a hires számtudós, miután megvakult, az egész Virgiliuszt könyvnélkiil ismételgette, hibátlanul megmondva, hogy mindegyik sor hol kezdődik s végződik ama kiadásban, melyet vaksága előtt olvasgatott.

Az emlekezet egy irányban való fejlesztése gyakorlat által is elérhető. Ezt különösen a szentirást olvasó szegényebb osztályú egyéneknél is tapasztalhatjuk. Egy vak koldust említ forrásunk, ki mihelyt valamely vers kezdetét megemlítették, mindjárt rámondta, hogy az melyik könyvben, hányadik fejezetben hányadik vers. Az egész szentirást könyvnélkiil tudta. Egy ur rá akarván szedni, szándékosan hibásan idézett egy verset. Az öreg egy pár másodperczig tétovázott; ekkor aztán megnevezte a helyet, de egyúttal földerítette a hibát is. Aztán kérte, hogy Móz. II. k. XVII. r. 17-ik versét mondja föl, mire az rögtön igy válaszolt: «nem t< hetem, mert az a rész csak tizenhat versből áll».

Az emlékezőtehetség sajátságos jelensége az, mikor valami bántalom, betegség vagy más ok folytán bizonyos tárgyakra való visszaemlékezés teljesen megszűnik. Hogy ez megtörténhetik, hiteles adatok igazolják. Skandella nevű olasz orvos Uj- üorkba költözvén át, sárgalázba esett. Betegsége kezdetén csak angolul tudott beszélni, betegsége tetőfokán csak francziául, halálát megelőzőleg pedig pár nappal csakis anyanyelvén tudott másokkal szót váltani. Egy huszonkét éves franczia, ki már szabatosan beszélt angolul, egy fejére kapott ütés következtében teljesen elfeledte az angol nyelvet, úgy hogy újra hozzá kellett kezdenie a nyelv elemeihez. A Sz.-Tamás kórházban egy beteg lázrohama alatt tisztán beszólt belga nyelven, holott negyven év óta csaknem elfeledte ezt a nyelvet. Egy nő pedig mindenre vissza tudott emlékezni, a mi négy év előtt történt vele, de a legközelebbi négy év esemenyei végképen eltűntek emlékezete köréből. Egy ur barátjainak nevét feledte el, holott életkorukat tudta s csak úgy emlékezett rájok, ha ezt hozták szóba. Egy másik a főnevekre nem tudott emlékezni s ezeket a tárgyakra alkalmazva, folyvást összetévesztette. Egy tisztnek néha-néha eszébe jutott ugyan saját neve, de rangjára nem emlékezett, másszor rangját tudta, de nevét nem. Kibocsáttatván a kórházból, az utczán zavarba jőve, kérdezte gyakran a jövőmenőktől: «Én ezredes vagyok; ugyan kérem, nem tudja ön,

hol lakom?» Máskor nevét tudta s ekkor azt kérdezte, hogy nem tudnák megmondani, micsoda állást foglal el a társadalomban ? Olyan eset is fordult elő, hogy a beteg a többtagú szavaknak csakis első tagjára emlékezett, a többiek sehogysem jutottak eszebe. Egy fejen sebesült katona az 5 és 7 számot feledte el; egy másik az / betűt. Egy idős franczia nő könnyedén társalgóit mindenféle tárgyról, de mihelyt hozzá intéztek valami kérdést, nem volt képes mást válaszolni, mint e pár szót: «Szent Antal.» Más esetben egy sebesült franczia katona mindent értett, a mit hozzá intéztek, de csak ennyit volt képes válaszolni: «Baba». Hunter János, e hírneves orvos egy Ízben valami beteg barátját látogatván meg, egyszer csak azon vette észre magát, hogy emlékezőtehetsége hűtlen lett hozzá s nem volt képes emlékezni környezetére; leült s vagy két óra telt bele, mig tisztább eszmei lehettek, holott semmi egyéb változást nem észlelt magán. Egy tüzértiszt tisztán olvasott bármely könyvből is, mihelyt azonban a könyvet becsukták, egyetlen egy szó sem jutott eszébe annak tartalmából. Egy spanyol szinműiró saját színműveit feledte el, s mikor emliték előtte sajátjmüveit, azokra rá nem ösmert; egy másik iró, a nélkül hogy beteg lett volna, egy időre saját gyermekeinek nevét feledte el. K. T. K.

Az mi ni ii s z k á in.

Rajz az 1849-iki erdélyi hadjáratból gr. Teleki Sándortól. •

1840. június hó első napjaiban Brassóban voltam állomáson. Bem tábornok az erdélyi hadsereg részéről Stambulba Abdul Medsid szultánhoz egy tisztelgő küldöttségét akart küldeni, mely küldöttség vezetésével engem bízott meg.

Hogy mit akart az öreg vezér ezzel elérni, smi czeljavolt vele, azt még máig sem tudtam kitalálni. Hiába, voltak az öreg urnák sokszor fura gondolatai; példának okáért, mikor enge- met a szászok Komesének nevezett ki.

Brassóban kellett magunkat felfügefaleveleznünk; posztó, zsinór, paszománt volt elég; azt akarta, hogy szépek legyünk a padisah előtt. Nekem megvetette Zombori ezredes újdonatúj ezredesi egyenruháját, szederjeskék, ezüsttel kiteremtettézve. Mondhatom, nyalka legény voltam benne, — máig is megvan Költőn.

Az egyenruhával egyszerre főintendánsból lettem székely huszárezredes és diplomata.

Az egész küldöttség szemenszedett legényekből állott: Bethlen Olivér, Komáromy Gyuri, Szálbeck és báró Huszár, tizenkét kiválogatott legény és egy nagyhangú trombitás.

Nekünk a mi ékességünkben kellett volna meghóditanur Stambul városában, a Bosporus mellett, a rabszolganő fiát, őre a Mahomed koporsójának.

A brassói katonai főparancsnok Kiss Sándor ezredes dandárparancsnok volt, az ö felügyelete alatt állottak az Erdélybe vezető szorosok, Törcsvártól kezdve Ojtozig.

Én Kiss Sándorral a legbensőbb barátságban éltem, majdnem elválhatlanok voltunk egymástól.

Hogy ki volt Kiss ezredes, majd elmondom egyszer alkalmilag, most csak annyit, hogy az erdélyi hadsereg legkiválóbb egyénisége volt. Élete úgy mint halála eleven példa gyanánt maradt fenn.

Kiss gyakran megvizsgálta a szorosokat, mikor csak lehetett én is vele mentem, s tanulgattam tőle, mert hát volt kitől.

* Szerzőnek «Emlékeim» czim alatt a Petőfi-társaság kiadásában legközelebb megjelent kötetéből mutatjuk be itt e csinos rajzot. Alkalminak tartottuk ép most közölni, miután szintén mai számunkban ismertetjük szerzőnek Petőfiről irt nagyérdekü közleményét.