Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 20-as doboz

38

nak annak.» De azért mégis más kunyhóban kellett keresni szállást, s midőn az utazó lefeküdt a földre, hogy megpihenjen, érzé, hogy turkál valami körülötte. «Jaj patkány!» kiáltá. Az indiánok nevettek s mondák: «Ez a mi tengeri malaczainkat nézi patkányoknak».

Perunak egyébiránt nem csak sivatag vidéke s nem csak indián lakossága van. Vannak rengeteg erdős helyek és virágzó városok, a hóditó spanyoloktól származó s később bevándorolt fehér lakossággal, kik ipart, kereskedéstűznek s czivilizácziójuk nem áll hátrább más délamerikai államokénál. Az Éjszak-Ame- kában elterjedt vadászatot ők is űzik s divatban van nálok is az a módja, hogy a vadász körülbelül négy lábnyi nyéllel ellátott vasserpenyőben szurkos fenyőt gyújt meg, a nyél másik végébe két szöget illeszt, s puskája csövét azok közé helyezve indul éj idején vadászatra. Az égő fenyő messze bevilágítja a tájat, de nem áraszt oly fényt, hogy a vadász az állatnak alakját is tisztán kivehesse, csak a szemét látja a sötétből elővillogni. Ha a vad nagyon távol van, a két szem csak egy fénypontot képez, de a mint közeledik, kezd a fény ketté válni s a lőtávolság akkor áll elő, mikor a szemek természetes távolságban látszanak egymástól.

A vadász ilyenkor a két fénylő szem közzé czéloz, s ha az elsütés után a vadász nem látja többé a szemeket fényleni s nem hall zörejt: biztosra veheti, hogy nem talált. Ha talált is eltűnik a szemek fénye, de ezt mohó vad csörtetés követi s a vadász ilyenkor okvetetlen vérnyomokra akad.

A tűzzel való vadászatra csak a legcsendesebb koromsötét éjszaka alkalmas. Ilyenkor a vad kíváncsian közeledik a fény felé. De ha a szél a füstöt feléje hajtja, vagy a vadász vigyázatlanul elárulja, hogy ember jár a tűzzel, akkor elfut a vad s nem várja be a vadászt lőtávolságra. Párduczokra és hiénákra járnak az amerikai vadászok ilyen szerrel, s ép ezért a vadászat ez a neme nem mondható veszély nélkülinek.

Az osztrák hadsereg nemcsak fegyverrel harczolt ellenünk 1848 ban és 1849-ben, hanem tollal is. Több proklamácziót sütött el, mint ágyút; több nyomtatott ivet küldött a levegőbe, mint golyót; minden vesztett csatája után tiz manifesztumot s minden nyert csatája után ötvenet bocsátott ki. Ezt a kórságot eltanulták utóbb az oroszok is s Paskievics herczeg Oroszországból s Lüders tábornok Oláhországból már magyar nyelvű proklamácziókat küldtek be az országba, mielőtt egyetlen orosz is átlépte volna a határokat.

Vájjon az összes felhívások, oktatások, rendeletek, nyilat- kozmányok, utasítások, proklamácziók és manifesztumok gyűjteménye megvan-e valakinek minden hiány nélkül ? E kérdésre alig lehetne igenlőleg felelni.

S ennek egyszerű oka van.

A mint gróf Zichy Jenőt Görgei szeptember 30-án 1848- ban felakasztatta s köztudomásra jutott, hogy az ellene emelt vádak közt legsúlyosabb az volt, hogy ő b. Jellasics proklamá- czióit rejtegette, attól kezdve minden osztrák nyomtatványt kiki sietett megsemmisíteni, ha közelgett a magyar sereg. S viszont a magyar nyomtatványok, Kossuth lángszavai, mani- fesztumai hasonló sorsban részesültek mindenütt, a hol csak az osztrák vagy orosz sereg megjelent.

De a függetlenségi harcz hivatalos irodalma egyébként is felette csonkán lehet csak összegyűjtve egyeseknél. Az erdélyi vagy tiszavidéki proklamácziókat nem igen kaphatták meg a dunántúliak és felvidékiek s megfordítva is igy állt a dolog. A

legszenvedélyesebb gyűjtőknek is lehetetlen volt minden nyomtatványhoz hozzáférni, kivált ha elgondoljuk, hogy az utánkér- dezősködés, keresgélés, postán vagy futár általi küldözgetés egyesekre nézve veszélylyel járt.

Midőn osztrák és orosz fegyver elvégezte már a maga dolgát s Magyarország le volt igázva, vérébe volt fojtva s a legnemesebb szellemek sírban, börtönben vagy száműzetésben voltak : Haynaunak eszébe jutott a kétéves korszak válogatott proklamáczióinak gyűjteményét összeszedetni és külön kötetekben kiadni. Két vastag kötetben adta ki először a szózatokat: „Gyűjteménye a Magyarország számára kibocsátott legfelsőbb manifestumok és szózatoknak, valamint a cs. kir. hadsereg fő- parancsnokai által Magyarországban kiadott hirdetményeknek» ez a könyvnek a czime. Megjelent két füzetben, magyar és német nyelven. Az első füzet magában foglalja az 1848. évi szeptember 22-től 1849. évi julius 31-ig terjedő időszakot; a másodikfüzet pedig az 1849. julius 28 tói ugyanazon év deczember 31 ig terjedő időszakot. A két füzet összesen 175 különféle nyomtatványt, felhívást, utasítást, szózatot, oktatást, alkotmányt és rendeletet foglal magában. Gyakran szomorú, néha komikus, de mindig érdekes olvasmány.

Persze hogy ezek közt egyetlen egy sincs azok közül, melyeket a magyar kormány, a magyar hadvezérek vagy kormány- biztosok bocsátottak ki. De az osztrák és orosz proklamácziók gyűjteménye se teljes. Legalább tizszerannyi az egyes ivekben kibocsátott nyomtatványok száma, mint a mennyi a két kötetben fel van véve.

Valahány c3apatparancsnok egy-egy városban megjelent : mindannyi adott ki a városnak vagy vidéknek vagy vármegyének lakosságához egy-egy vagy néha több proklamácziót. Hát a császári biztosok, a kik Windischgrätz herczeg nyomában, vagy a kik Haynau és Paskievics hadserege mellé neveztettek ki, mennyi kiáltványra pazarolták ők a papirt és nyomdafestéket, ki tudná azt megmondani? Mind ez nincs benne abban a két kötetben.

Könyvészeink megmondhatnák : vájjon Varsóban jelent-e meg orosz szerzőtől valaha valamely magyar nyomtatvány. Mert Haynau gyűjteményében ilyen is van.

Paskievics beszél ebben a magyar nemzethez.

«Magyarország lakói!» így kezdi beszédét. «Törvényes uralkodótok felhívására, ki legmagasb uram segítségét igénybe vette, a főparancsnokságom alatt álló sereg az osztrák hadse reggel egyesült, helyreállítandó a törvényes rendet, mely honotokban a lázadás fegyverei által erőszakosan felforgattatott. . . A császár, az én uram, nem hiheti, hogy a nemzet többsége ősi erényét, királya családjához való vele született hű ragaszkodását eltagadhatta volna. Az orosz hadsereg országtokba nem mint ellenség lép fel, hanem királytok által hivatva vonul be. Ha ti aztat mint ellenséget fogadnátok, ily merénylet következményeit megérezenditek. Vajha intéseim benneteket bánatra és megadástokra bírhatnának s igy egy véres háború szörny étéit töltetek elháríthatnák. Felséges uramnak ez legbensőbb kívánsága. Varsó, május 23-ikán (junius 4 én) 1849. Varsói herczeg, eriváni gróf Paskiericz tábornagy és ő felsége az oroszok császára hadseregének főparancsnoka».

Kevés kihagyással igy szól a varsói magyar kiáltvány. Vájjon ki fogalmazhatta azt magyarul vagy ki fordíthatta azt le magyarra Varsóban 1849 ben?

De ha Varsóban valaha jelenhetett is meg magyarnyelvű okirat, Prediálban, a mai Romániában valószínűleg soha sejelent meg. Csak 1849 ben junius 19-ikén. Itt és ekkor keltezi Lüders gyalogsági tábornok és a császári 5. orosz hadtestparancsnoka azt a proklamácziót, melyet „Erdély lakosaihoz“ intézett.

Ez már magyar nyelven is németül beszél.

«Valamint én, úgymond, most szent kötelességemmé teendem minden józanoknak menedéket nyújtani, — úgy ellenben a szemtelen csendháborító és gonosztévő, ki a rendrei felhívást gúnyolni merészli, reszkessen a büntetéstől, mely keményen és borzasztólag utólérendi őt.»